Béres Katalin: Kulturális élet Zalaegerszegen 1920-1945 - Zalaegerszegi Füzetek 14. (Zalaegerszeg, 2015)

A mozi Zalaegerszegen - Az Edison mozi műsorpolitikája

a hazai filmek előállítását és forgalmazását.881 Míg 1933-ban 9, 1938- ban 33, 1943-ban már 53 játékfilmet forgattak az itthoni stúdiók­ban.88“ A harmincas évek második felétől belügyminiszteri rendelet kötelezte a moziengedélyeseket arra, hogy műsorukat úgy állítsák össze, hogy annak 20 százaléka magyar gyártású hangos játékfilm legyen.883 1939-től erősen korlátozták a legnagyobb konkurenciát jelentő amerikai filmek behozatalát, 1942-től pedig kitiltották a ten­gerentúli filmeket a hazai filmpiacról.884 A negyvenes években a ma­gyar mellett elsősorban német és olasz filmeket vetítettek az itthoni mozikban. A mozinál is, akárcsak a színháznál, a zalaegerszegi közönség a könnyebb műfajú filmeket részesítette előnyben. A húszas években nagyon népszerűek voltak a Zoro és Huru történetek, a korszak nagy filmsztárjai, Harry Piel és Tom Mix vadnyugati cowboy-történetei, Rudolf Valentino, Greta Garbó és Chaplin filmjei is telt házak előtt futottak. 1926 májusában vetítették az Aranyláz című filmet, amelyet az „ idei szezon legnagyobb sikere"-ként ajánlott a közönségnek a Zala- megyei Újság. „Ez a film nem egy Chaplin burleszk,... Ez egy klasszikus remekmű, amelyen nevet, aki a felszínes humorát érti csupán, de szívét fogja meg annak, aki az ügyefogyott, naiv, jóhiszemű embert látja meg a film­ben. ”885 1937. január 10-én került sor Chaplin másik filmóriásának, a Modern idők-nek (1936) zalaegerszegi premierjére. Chaplin utolsó 881 A forgalmazók a bemutatott külföldi filmek után méterenként 20 (később 40) fillért tartoznak befizetni a Filmipari Alapnak, amit a hazai filmgyártásra fordítottak. 882 Balogh Gyöngyi: A magyar film születésétől 1945-ig. http://www.film kultura.hu/regi/2000/articles/essays/balogh.hu.html 883 Mozirendelet. ZMU. 1938. júl. 17. 6. p. 884 Balogh Gyöngyi - Gyürey Vera - Honffy Pál: A magyar játékfilm történe­te a kezdetektől 1990-ig. Bp. 2004. 45-65. p., Sándor Tibor: Urak és parasz­tok - Viták és mítoszok. Középosztály-problémák és az őrségváltás kérdése a harmincas-negyvenes évek magyar játékfilmjeiben. In: Budapesti Negyed, 1997. 2-3. szám. 885 Az Edison mozi május 24-én az Aranyláz című, Chaplin filmet vetíti. ZMU. 1926 máj. 23. 5. p. 229

Next

/
Thumbnails
Contents