Béres Katalin: Kulturális élet Zalaegerszegen 1920-1945 - Zalaegerszegi Füzetek 14. (Zalaegerszeg, 2015)
A mozi Zalaegerszegen - Az Edison mozi műsorpolitikája
1927-ben Amerikában megszületett az első egész estés hangosfilm, a Dzsesszénekes, s ezzel fontos korszakváltás következett be a film történetében. Magyarországon két évvel később, 1929. szeptember 20-án a budapesti Fórum (a későbbi Puskin) mozi közönsége láthatott először hangosfilmet, Az éneklő bolond című amerikai produkciót. Ehhez képest nagyon hamar, 1930. május 8-án jelent meg a Zalame- gyei Újságban Gábor Béla hatalmas hirdetése: „Boldogan és büszkén jelentem közönségemnek, hogy az ország sok legnagyobb vidéki városát megelőzve mutatom be az elsők közt a zalaegerszegi közönségnek a hangos filmet.,ml A felhívásban pontosan összefoglalta azt is, mit jelentett a mozitulajdonosoknak a hangosfilmre való áttérés. „Közismert dolog, hogy milyen áldozatot, egész vagyont jelent korunk új csodájának beszerelése, amelyre a pesti színházak is lassan és csak a diadalmas siker hatása alatt mertek vállalkozni. Mindig elől szerettem járni és a nagyobb teherbíróképességű székesfehérvári színházunkban, mint első vidéki városban az év elején szólalt meg a film. Negyedik hónapja pereg ott a hangos és beszélő film és ennek a színházamnak a védelmében vagyok olyan szerencsés, hogy egy legtökéletesebb gépet hozhatok pár napi vendégszereplésre Zalaegerszegre. ” A bemutatott film a tíz felvonásos Submarin, „egy tengeralattjáró matrózainak élet-halál harcát mutatta be a tenger embernemjárta mélységeiben ”. A direktor a bemutatóra meghívta a város előkelőségeit is. A premier jegyárai 70 fillértől, 1,70 pengőig terjedtek, és magukba foglalták az újdonságért fizetendő felárat. Az ünnepi bemutató nagyszerűen sikerült. Kísérő műsorként először egy operarészletet mutattak be Gigli- vel.867 868 869 „Az első pillanatban szokatlanul hatott a közönségre, amint a vásznon mozgó szereplők énekre nyitották ajkukat és a film megszólalt, de a szokatlansdg érzésének hamarosan helyt adott a szinte tökéletesen hangzó ének és zene élvezése.”81'4 A Submarin azonban csalódást okozott a közönség egy részének, mert nem „beszélő”, hanem csak „hangos" filmet kaptak. A Zalamegyei Újság tudósítása szerint az angol nyelvű szöveg érthetetlen és élvezhetetlen lett volna a nézők számára, 867 Edison, Zalaegerszeg. Hirdetés. ZMU. 1930. máj. 8. 3. p. 868 Benjamino Gigli (1890-1957) Olasz operaénekes, generációjának leghíresebb tenorja. 869 Az elsó' hangosfilm Zalaegerszegen. ZMU. 1930. máj. 10. 4. p. 226