Paksy Zoltán: Zalaegerszeg társadalma és politikai élete 1919-1939 - Zalaegerszegi Füzetek 13. (Zalaegerszeg, 2011)
III. Dokumentumok a város politikatörténetéből 1919-1939 - 1. Zalaegerszeg, 1919. Vigyázzatok az újsággal! Sajtóröpirat
Zalaegerszeg, 1919. Vigyázzatok az újsággal! Sajtóröpirat 1. Az alább közölt dokumentum egy Zalaegerszegen, a „Zalaegerszegi Sajtóbizottság” (központja Zalaegerszeg, Katolikus Ház) által, minden valószínűség szerint 1920-ban kiadott brosúra szövege. Az irat több tartalmi egységből áll: Az I. fejezet Pehm József plébános 1919. szeptember 23-án, a zalaegerszegi asszonyok és nők előtt tartott előadását tartalmazza. A kiadvány további részeit, a II—IV., valamint a VI. fejezetét a Zalamegyei Újság című lap cikkei alkotják, amelyek ebben az időszakban jelentek meg és tartalmuk illeszkedett a sajtóröpirat médiát tárgyaló tematikájába. Az V. és VII. részt pedig vélhetően a röpiratba írt útmutató alkotja, amely a keresztény sajtó terjesztésének módszertanát vázolja. Végezetül az utolsó, számmal nem jelölt rész „Keresztény lapok” címmel jórészt szó szerinti ismétléssel ismét összefoglalja a korábban e körbe tartozónak bemutatott újságokat, szerkesztőségük címével és előfizetési díjjal. Jelen dokumentumot eddig még egyetlen publikáció sem tárgyalta, s mivel a Zalamegyei Újság 1919/1920. évi számai sem találhatóak meg egyetlen közgyűjteményben sem, ezért a szöveget - az utolsó „Keresztény lapok” című rész kivételével - teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük. Vigyázzatok az újsággal! írta: Pehm József Sajtóröpirat I. A sajtó szerepe. Elmondotta a zalaegerszegi női társadalom előtt 1919. szept. 23-án a szerző. 129