Cselenkó Borbála: Zalaegerszeg, a szombathelyi püspök uradalma 1777-1848 - Zalaegerszegi Füzetek 12. (Zalaegerszeg, 2011)
IV. Az egerszegi uradalom gazdálkodása - 1. A földesúr regálékból származó állandó jövedelmei
ként 70 ezüst forintért, összesen évi 210 ezüst forintért haszonbérbe adta a só árulás jogát.121 Keveset foglalkozott azonban a birtokkormányzat a vámmal kapcsolatos ügyekkel is. E kérdések valójában csak akkor kerültek elő, ha a vámot ki kellett árendálni, vagy ha az uradalom és a város között vámmal kapcsolatos ügyben valamilyen nézeteltérés támadt. Az uradalom területén lévő' utak és hidak fenntartásában és javításában az uradalom közreműködött, sőt általában azokat egyedül tartotta fenn. A városiak vámfizetéssel kapcsolatban felmerülő' panaszait gyakran éppen azzal hárította el az uradalom, hogy a városiak a vámhíd fenntartásában nem vettek részt. Az egerszegi lakosok a vámfizetéstől mentesek voltak ugyan, de ez a mentesség már nem vonatkozott a külső helységbeliekre, akik az egerszegi lakosoknak szállítottak. Ez a tény folyamatos perlekedés tárgyát képezte az uradalom és a város között. 1795-ben, amikor a Zala folyó áradása az uradalom vámhídját is tönkretette, és a vármegye utasította a városiakat, hogy vegyenek részt annak helyrehozásában, a városiak arra kérték a vármegyét, hogy ez a szolgálat ne legyen általános és később ezt az uraság ne várhassa el tőlük. Ez az engedmény azonban csak rövidtávon kedvezett a városnak. 1806-ban, amikor a városiak azért panaszkodtak a tiszttartóra, mivel az a külső fuvarosokat megvámoltatta, és ez az árujukat megdrágította, az űriszék az elutasító ítéltét éppen azzal indokolta, hogy ha a városiak vámkedvezményeket akarnak, akkor járuljanak hozzá a váműt és híd fenntartásához és javításához. Ezt eddig ugyanis nem tették.122 * Részben ugyanezzel a panasszal fordultak az egerszegiek többek között 1815-ben is az űriszékhez. Azt kérték, hogy őket és a nekik szállító fuvarosokat mentsék fel a vám fizetése alól. Mentségükre hozták fel, hogy egy alkalommal a vámhíd javításához 300 munkást adtak, és bár „a városiak előbb való iidőkben sem kénszerittettek a vámfizetésre, s egyedül a mostani vámos akarja azt szokásban venni”. Ezenkívül a városiak visszaélésekkel is vádolták a vámost.122 121 ZML Zeg. v. régi lt. No. 124. 122 ZML Zeg. v. régi lt. No. 99. 122 ZML Zeg. v. régi lt. No. 101. 57