Cselenkó Borbála: Zalaegerszeg, a szombathelyi püspök uradalma 1777-1848 - Zalaegerszegi Füzetek 12. (Zalaegerszeg, 2011)

III. Az uradalmi kormányzat felépítése

ran más egyházmegyéből idekerült püspök49 nem volt könnyű hely­zetben, amikor a szombathelyi püspökség gazdasági viszonyait kellett megismernie, ami hatványozottan igaz volt a püspöki székhelytől távolabb fekvő zalaegerszegi uradalomra. Valószínűleg ez lehetett az oka annak is, hogy az egymást követő püspökök kivétel nélkül mind megtartották az elődük által kinevezett, a helyi viszonyokat jól ismerő, a gazdaság-irányításban már kipróbált egerszegi gazdasági vezetőt, így Szily tovább alkalmazta a már említett Pintér Mátét, Herzan Fe­renc a Szily alatt nagy helyi, sőt novai tapasztalatokra is szert tett Prá- csovich Györgyöt, Somogy Lipót püspök pedig Derencsér Jánost, akit Bőle püspök is átvett. Végül Balassa Gábor püspök Bőiétől „örökölte” meg Horváth Károly tiszttartót, akit később Szenczy Ferenc püspök is megtartott. A zalaegerszegi számtartó, és a tiszttartó illetékessége nemcsak Zalaegerszegre és némi megszorítással Novára terjedt ki, hanem gya­korlatilag ő volt a püspök általános Zala megyei gazdasági képviselője is. Szily Pintér Mátéval és Prácsovich György tiszttartóval folytatott fennmaradt levelezéséből világosan látszik, hogy a püspök a fontosabb Zala megyei gazdasági kérdésekben rendszeresen kikérte az egersze­gi számtartő illetve tiszttartó véleményét. 1782 márciusában, amikor Okolicsányi püspök50 a kapornaki apátságot árendába ajánlotta fel Szilynek, a püspök egerszegi számtartóját utasította, amennyiben tud utazzon oda, és mérje fel a gazdaság állapotát, vagy legalábbis tudakozódjék arról. A számtartó az apátság árendálását csak azzal a feltétellel javasolta, ha a bérleti díj nem lesz több 3000 forintnál.51 * 49 Szily püspök győri egyházmegyéből került Szombathelyre, Herzan Ferenc külföldről. Somogy Lipótot szintén a győri egyházmegyéből, Balassa Gábor püspököt pedig a veszprémi egyházmegyéből nevezték ki a szombathelyi püspöki székbe. 1848-ig egyedül Bőle András volt az, aki szombathelyi ka­nonokból és káptalani helynökből lett szombathelyi püspök. 50 Okolicsányi Imre (1733 körül - 1795. Bécs). 1773-tól esztergomi kanonok, később ansari címzetes püspök és kapornaki apát, 1779-ben helytartósági, 1782-1786 és 1790—1795 között udvari kancelláriai tanácsos. 51 SzEK ős XXVII/alsó I. p. „B” 2. Szily levele Pintér Mátéhoz 1782. március 3-án. 29

Next

/
Thumbnails
Contents