Cselenkó Borbála: Zalaegerszeg, a szombathelyi püspök uradalma 1777-1848 - Zalaegerszegi Füzetek 12. (Zalaegerszeg, 2011)

V. A város és földesura – Adalékok a szombathelyi püspök és Egerszeg város 1848-ig terjedő kapcsolataihoz - 4. Pozitív változások a város és földesurai kapcsolatában. A földesúr karitatív és szociális tevékenysége Zalaegerszegen

1815. augusztus 21. után könyörületességből elállt.283 Ez az eset azt is jól szemlélteti, hogy a földesűr miként próbálta zsidó bérlődnek érdekeit védeni. Az említett Tüttó'sy ügyön kívül számos alkalommal kellett még püspök-földesúrnak a város katolikus és zsidó lakosai közötti viszály­kodásban is igazságot szolgáltatnia. Ezek egyike volt, amikor 1785 végén a vármegye nyújtott be panaszt a püspöknek, mivel a zsidók mészárszéken büdös húst árultak, és kevés disznót és borjút vágtak.284 A püspök ez ügyben hamarosan intézkedett és a mészárszéket 1786 áprilisában egy katolikus férfinak adta bérbe. Az 1782. évben, amikor az uradalom a mészárszékeket és az Óla melletti kocsma bérletét megújította, egy Ábrahám József nevezetű egerszegi zsidó is jelentkezett ólai vendégfogadó bérlésére. Végül az Óla melletti kocsma bérletét a kis mészárszékkel együtt az addigi kocsmáros kapta meg. A nagy mészárszéket azonban ismét zsidóknak adták ki. Pintér Máté számtartó Szily püspökhöz írt - a mészárszék­tartás regáléját tárgyaló részben ismertetett - leveléből világosan kide­rülnek azok az elsősorban anyagi, és csak másodsorban vallási szem­pontok, amelyek az uradalmat egy-egy ilyen döntésénél vezették.285 4. Pozitív változások a város és földesurai kapcsolatában. A földesúr karitatív és szociális tevékenysége Zalaegerszegen A keménykezű Szily püspök után 1800-ban az egerszegiek nagy bi­zalommal várták Herzan Ferenc érkezését. A város üdvözlőlevelet is küldött új földesurának.286 Az új püspök, ha nem is teljesítette mara­déktalanul a belé vetett nagy reményeket, hiszen állandó pénzzavarral küszködött, s még Szily félbe maradt szombathelyi építkezéseit sem tudta folytatni, ennek ellenére új tetőt építtetett az egerszegi temp­283 Németh, 2002. 60. p. 284 SzPL AC 1785. december 28. 285 SzEK ős XXVII/alsó I. p. „B” 2. Pintér Máté levele Szily püspökhöz 1782. augusztus 18-án. 286 ZML Zeg. v. régi lt. No. 368. 111

Next

/
Thumbnails
Contents