Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)

Makóné Buzás Eleonóra: A zalaegerszegi internálótábor 1916–1924

Azokat a helyeket, melyeket meg akartak látogatni, és azon ügyeket, melyek anyagába be kívántak tekinteni, egy memorandumban fog­lalták össze. Ezt a hét pontból álló dokumentumot a budapesti olasz képviselő útján juttatták el a miniszterelnökhöz, még Magyarországra érkezésük előtt. Engedélyt kértek többek között az internálótáborok megtekintésére és a kommunista vezetőket fogva tartó fogházak meglátogatására. A miniszterelnök engedélyezte a viziteket, így az olasz képviselők április 22-én ellátogattak Hajmáskérre, ahol az olasz proletariátus és a III. Internacionálé nevében üdvözölték az inter­náltakat. A hatóságok kifejezett tiltása ellenére igyekeztek szóba elegyedni az internáltakkal, meghallgatni panaszaikat. Igen nehéz volna ma már megállapítani, hogy az az étel, amit Della Seta és Vella szeme láttára szállítottak a hajmáskéri táborba, valóban csak a gyanú elaltatására szolgált-e. Mindenesetre az olasz képviselők ezt szín­játéknak tekintették, és említést tettek a gyenge élelmezésről, sőt romlott élelmiszerek használatáról is a bécsi Arbeiter Zeitungban megjelentett nyilatkozatukban. Ebben az írásban szóvá tették azt is, hogy az internáltakat nemzetiségek szerint csoportosítják és feltűnően sok közöttük a nő, akik kommunista hozzátartozóik miatt kerültek a táborba. A Hajmáskéren történtek után a kormány nem engedte az olasz képviselők további tervezett látogatásait.24 A nemzetgyűlésen gróf Sigray Antal elmarasztalta Simonyi-Semadam Sándort azért, mert szerinte a miniszterelnök tudta, hogy szocialista olaszok jönnek Ma­gyarországra, ennek ellenére mégis beengedte őket, holott nem az olasz nagykövet, hanem csak az olasz kormány magyarországi megbí­zottja kérte őt erre. Az interpelláló képviselő remélte, hogy a kormány kifejezte nemtetszését az olasz megbízottnak a Hajmáskéren történ­tek miatt.25 Az említett Arbeiter Zeitung Bécsben megjelenő munkás­újság volt, és eljutott szinte egész Európa munkásságához. Az olasz képviselők látogatásáról szóló írás, valamint több hasonló újságcikk, illetve a bécsi emigránsok szervezkedése hozzájárult a Nemzetközi Szállítómunkás Szövetség Magyarország ellen hirdetett bojkottjához. 24 Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből. (Összeáll. Imre Mátyásné, S. Mándi Magda, Szabó Ágnes) Bp., 1964. 82-87. p. 25 Nemzetgyűlési Napló II. köt. Bp., 1920. 378-380. p. (A nemzetgyűlés 1920. április 29-i ülése.) 185

Next

/
Thumbnails
Contents