Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)

Bilkei Irén: Egerszeg-környéki falvak a 15–16. században

tokosként.51 1576-ban egy összeírásban olvashatjuk, hogy Ölyvesfalvát „a kegyetlen török ellenség teljesen elpusztította”.52 A szomszédos Botfa(lva) a középkorban sűrűn változó családok birtoka volt. 16. századi birtokosai között a csatári apát birtokaként írták össze Olyvesfalvával és Csatárral együtt.5’ A kis birtokosok mel­lett rövid időre feltűnt egy főméltóság is: Ráskai Balázs tárnokmester, aki azonban ezt a birtokát hamar elcserélte.54 Egerszeg körül dél felé folytatva az utat, Besenyőbe érünk, ami a város és környéke történetének fontos, 1381. évi határjárása óta is­mert.55 Ebben az oklevélben kijelölték az Egerszeg, valamint Bese­nyő, Bazita és Ebergény közötti határt, ami nagy vonalakban egészen a 20. század közepéig változatlan maradt.56 A középkor századaiban a gyakran változó birtokosok miatt a falu állandó pereskedés tárgya volt. A 15. században többnyire más kisnemesek mellett a Bucsai család birtokolt itt.57 Bucsai Mátyás magszakadására hivatkozva Mátyás király Egervári Lászlót akarta itt birtokba iktattatni, de ennek az özvegy ellentmondott.58 Harminc évvel később, unokaöccse, Egervári Bereck püspök tudta megszerezni ezeket a besenyői birtokrészeket.59 A falu mai temetőjében álló Szent Katalin templom téglából épült a 13. szá­zad második felében, néhány eredeti részletet ma is őriz.60 Bazitáról, amely magába olvasztotta Toposházát, majd később Zelefát, viszonylag kevés írásos forrás maradt fenn, ezek szinte kivétel nélkül az Ákosházi Sárkány család birtoklásáról szólnak.61 A 18. század óta a bazitai részhez tartozó Zelefa(lva) a középkorban sokkal jelentősebb település volt. Mátyás király Szentbalázsi Péternek 51 1554: ZML A zalavári konvent hiteleshelyi levéltára. Nr. 1686. és 1360. 52 ZML Kézirattára. Zala megye helytörténeti lexikona. Kéziratos regeszta- gyűjtemény. 7. doboz, 133. dosszié, 6. p. 55 MÓL DL 32 206. 54 MÓL DL 21 305. 55 ZML DL 18. 56 ZOII. 176-179. p. (nr. 56.) 57 1464: ZO II. 580-582. p. (nr. 302.) 58 1485: MÓL DL 19 024. 59 ZML DL 215. 60 Valter 2004. 169. p. 61 1517: ZML Holub kézirat 1933.1. 106. p. 49

Next

/
Thumbnails
Contents