Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)
Hermann Róbert: Szabó Samu honvédszázados emlékirata a 47. honvédzászlóalj történetéről
azért minden törzstisztnek 10 f[orintot], minden főtisztnek 5 fforinjtot rendelt fizettetni.” Utóbb még nagy kegyesen 3 f[orin]ttal lett ez ajánlat megtoldva, s a szükség ráhajtott bennünket, hogy kivegyük, s Gyulán csakugyan ki is vettük, de minő pénznemben? A magyar közjövedelmekre kiadott kényszerítő jegyekben. Aug. 16-kán Sarkadra mentünk, s itt maradtunk 20-káig. Drága volt itt minden, a bornak itcéjét egy ezüst forintjával is fizettük, de még itt csak elvették a magyar bankjegyeket. Aug. 20-kán jött egy osztály német könnyűlovasság (Kress chevauxléger).126 Hihető, általadatnak a németnek. Hírlik, Arad is feladta magát! Szegény magyar nemzet! Aug. 21-kén Gyulára mentünk, 22-kén itt maradtunk. Ez nap délelőtt azon hirdetményt olvastuk: „hogy mivel némely tisztek rendetlenségeket követnek el, azért a tisztek lefegyvereztetnek.” Délután 3 órakor az első hadtest tisztikara adta be kardját, s én is a kard díszét (porté d’epée) levévén, s emlékül nőmnek adván, beadtam kardomat, s így már most valóságos foglyokká lettünk, s ügy látszik, igen csalódtunk reményünkben, midőn azt hittük, hogy Görgei legalább azon föltételeket, melyeket az első orosz parlamenteur-je által Rimaszombatnál megajánlott, kikötötte; nem ugyan az orosz táborban tiszti fokunk megtartását, de bántalom nélküli hazamehetésünket. De ő csak magáról gondolkodott, - ő szabad, s mint hírlik, külföldre fog utazni, úgy vezérelje Isten útjában, mint ő vezette a magyart, s amint hív őrje volt hazájának. A mi állapotunk aggasztó; - a magyar bankjegyeket már nem veszik el, borzasztó drága minden; sorsunk még mindig bizonytalan. Aug. 23-kán délelőtt jött ki egy rendelet, melyből már kitudtuk, hogy ált vagyunk adva a németnek, - ezen hirdetményt Montenuovo127 adta ki, tudtul adván, hogy másnap Arad felé utazunk. Egyébaránt Montenuovo e hirdetményben tudtul adta, hogy azon időre, míg ő a hadifoglyok késéretét vezérlendi, mindenkinek privát vagyonát biztosítja, de éppen ebből gyanítottuk, hogy vagyonaink 126 A cs. kir. 7. könnyűlovasezredbó'l. 127 Montenuovo, Wilhelm von, gróf (1821-1895), 1864-től herceg), a cs. kir. 7. (Kress) könnyűlovasezred ezredese, a szabadságharcban vezérőrnagy, dandárparancsnok a es. kir. I. (Schlik) hadtestben. Nyugállományú lovassági tábornokként hal meg. 168