Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)

Hermann Róbert: Szabó Samu honvédszázados emlékirata a 47. honvédzászlóalj történetéről

rancs következtében. Én az ütközetet elvesztettnek hittem, nem tudván mást, mint ami velünk történt. így visszavonulásunkat, az ellenséges vadászok golyói által üldözve, folytattuk; míg egyszer nagy éljen kiáltásokat hallottunk, s rá kevés időre mi is parancsolatot kap­tunk a megfordulásra. Az éljenek Görgeinek kiálttattak, ki jött a visszavonulást megmásítani. Görgeinek jötte a legénységbe is új lel­kesedést támasztott; azért sebes léptekkel visszafordulván, egész a faluig mentünk, s abba bele rohammal, de az ellenség már nem várt be, futott az esze nélkül, s így a falut elfoglaltuk, s mivel már sötét is volt, az ütközetnek s az ellenség üldözésének vége lett.81 Egész napi fáradalmak után jólesett volna a kenyér is, azomban eleintén semmit sem kaptunk, mert Isaszegból a lakosok eltávoztak. Az ellenség néhány házat is meggyújtott, s a tűz közt fürkésző legé­nyek pedig egy tele pincére akadtak; lett aztán bor és pálinka elég, mely az ellenségé volt, Jellaéié85 86 vette azt seregeik számára, s nem tudván elhordatni, mi lakomáztunk belőle. A falun kívül táborba szállottunk, s másnap korán megindulva, s Gödöllő mellett elmenve, a kerepesi erdőszélen táborba szállottunk. Itt maradtunk még április 8-kán is. Húsvét napja volt ez, s bizony csak szalonnát pirítottunk, még estvefelé húst is kaptunk, s egy kis bort is szereztünk. Míg a guláshús [sic!] főtt, föllármáztattunk, s csatarendbe kiállottunk; azom­ban nem volt egyéb, mint a cirkálók87 találkozása, így visszamentünk innepi nagy estebédünket elköltendők. - Másnap Gsobád mellé tá­borba szállottunk. Április 10-kén Vác felé indultunk, az eső folytono­san esett. Váchoz közelítve csatarendbe állottunk, az ütközet elkezdő­85 Az I. hadtestnek az ütközetben játszott szerepére lásd: Klapka György: Emlékeimből. (Sajtó alá rend. Katona Tamás) Bp., 1986. 210-216. p.; Egervári Ödön: Bátori Schulcz Bódog emlékiratai az 1848/9-ki szabadságharczból. Pest, 1870. (a továbbiakban: Bátori Schulcz Bódog 1870.) 57-60. p.; Klapka 1849. április 12-én kelt hadijelentését magyar fordításban közli: Hermann Róbert - Kucza Péter 2002. 75-76. p. 86 Jellaéié, Josip, báró (1801-1859; 1854-től gróf), 1848 márciusától Horvát­ország, Szlavónia és Dalmácia bánja, cs. kir. altábornagy, szeptembertől a horvát-szlavón hadsereg, novembertől az ebből alakuló cs. kir. I. hadtest pa­rancsnoka, 1849 tavaszán táborszernagy, április végétől a déli hadsereg pa­rancsnoka. 8/ Járőrök. 153

Next

/
Thumbnails
Contents