Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)

Molnár András: Főadószedőből alkotmányos alispán: Koppány Ferenc (1792–1866)

ja Koppány Ferenc főadószedő lett. Az alapszabályok értelmében az igazgató vette fel a gyermekeket az intézetbe, lehetőség szerint na­ponta felkereste őket, hogy felügyeljen a szabályok betartására, ha­vonta igazgatósági gyűlést tartott, és ő intézte a pénztári kifizetése­ket is.47 Az 1840-es évek derekán Zalaegerszeg mezőváros vezetőinek megválasztása kapcsán - a Zala megyében zajló politikai küzdelmek­kel párhuzamosan - két pártra oszlottak a város polgárai is. A korábbi feudális kiváltságokhoz, hagyományokhoz és elavult bfróválasztási gyakorlathoz ragaszkodó, úgynevezett „magyar párt” városi hangadói egytől egyig meggyőződéses konzervatívok voltak, és a fontolva hala­dók megyei kortesvezérei közé tartoztak, míg a németeknek csúfolt zalaegerszegi párt hívei, akik magukat „józan haladó lakosoknak” nevezték, olyan meggyőződéses liberálisok köré csoportosultak, mint Koppány Ferenc főadószedő, vagy a város önkormányzati reformját kezdeményező ságodi táblabíró, Hegyi Énok. A zalaegerszegi liberá­lisok 1844. november 2-án országosan is egyedülálló, „brit mintájú” városi választójogi reformot léptettek életbe. A Zala vármegye közgyű­lése által elfogadott új önkormányzati szabályrendelet értelmében a korábbi szűk körű választópolgári testület (a hatvanasok vagy külső tanács) helyett a város lakosságának széles köre, közvetlenül választ­hatta meg Zalaegerszeg bíráját, tisztségviselőit és tanácsosait. Ugyan­ilyen szabályok alapján választották meg a város tisztikarát 1845. november 4-én is.97 98 Ekkor Koppány Ferenc volt a választást felügyelő bizottság egyik tagja, akit társaival - Hegyi Énok és Légmán Elek 97 ZML Zeg. v. r. lt. No. 636. A zalaegerszegi kisdedóvó iratai. „Jegyző­könyve a Zalaegerszeg városi kisdedóvó intézetet érdeklő irományoknak”, ugyanott „A zalaegerszegi kisdedóvó intézet alapszabályai...”, vö. Sebők Sa­mu 66. p., A zalaegerszegi Ady Endre úti óvoda jubileumi évkönyve 1893- 1993. Zalaegerszeg, 1993. 6. p. 98 ZML Zeg. v. r. lt. No. 126., vö. Molnár András 1998. 14-15. p., Molnár András: Zalaegerszeg önkormányzati reformja az 1840-es években. In: Vég­várból megyeszékhely. Tanulmányok Zalaegerszeg történetéből. (Zalai Gyűj­temény 61.) (Szerk. Molnár András) Zalaegerszeg, 2006. (a továbbiakban: Molnár András 2006.) 97-100. p. 108

Next

/
Thumbnails
Contents