Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században - Zalaegerszegi Füzetek 10. (Zalaegerszeg, 2010)

Egerszeg végvár és prezídium

meg birtokosuk, pedig nagy szükség lett volna a váltságpénzre, hogy abból a várárok ásatásához munkásokat fogadhassanak.'54 Az esetleges mulasztásokat némileg ellensúlyozta, hogy Zala vár­megye saját hatáskörben is dönthetett segítségnyújtásáról, amely többnyire faanyag szállítását és néhány nap munkakötelezettséget írt elő, mégpedig portaszám alapján a kapornaki kisebb és/vagy nagyobb járás jobbágyainak. A már említett 1657. évi tűzvész után például a vicegenerális ezer szál palánkfát és hozzá vesszőt kért a nemesi uni- versitastól, amely végül szekereket állíttatott ki a megye két nyugati járásából.153 1675-ben ugyancsak tűzvész miatt állítottak ki portán­ként két szekeret a kapornaki járásokból, összesen 176-ot, azonkívül két-két munkást kétnapi időtartamra.154 155 156 A vármegye egyébiránt már a megelőző században is aktívan kivette részét a „püspökvár” erődí­tési munkálataiból, jóllehet akkor még nem állomásozott királyi ka­tonaság a falai között, így nem tartozott a végvárak sorába.157 A gratuitus labor azonban a jelek szerint a vármegyei segéllyel együtt sem lehetett elegendő. A Kanizsa elleni végek vicegenerálisai, mint a végház első emberei ugyanis olykor saját erszényükből is áldoz­ni kényszerültek a végház építésére. Sárkány János példának okáért „egy rend kőházat, egy kőtornyos kaput, más egy fa górés kaput, két fa bástyát, és körül a palánk mellett föld sáncokat” építtetett, legke­vesebb ötezer forintos költséggel.158 A kapitány áldozatkészségével emelt védművek azonban csak mindössze néhány évig, a végvárváros 1664. évi pusztulásáig oltalmazták a települést. Kárt vallott utóbb Nagy Ferenc főkapitány-helyettes is, aki a vár építésére fordított ezer forint megtérítéséért éveken át hiába írt kérelmeket különböző kor­154 MOL P 1314. A herceg Batthyány család lt. Missiles. No. 49056. Térjék Miklós Batthyány Ádámhoz. Egerszeg, 1646. augusztus 13. 155 ZML IV. lb. közgyűlési iratok. 1. d. 1657.; ZML IV. la. Közgyűlési jegy­zőkönyv II. (1634-1678). 1208. 156 ZML IV. la. Közgyűlési jegyzóTönyv II. (1634-1678). 1390-1391. 157 Bilkei-Turbuly, 1989. 41-42., 48. 158 MOL P 1341. A herceg Batthyány család lt. Az Illésházy család iratai. 44. cs. (Lad. 23.) Fasc. 7. föl. 349-353. Mellékelve az építési költségek tételes jegy­zéke. 37

Next

/
Thumbnails
Contents