Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században - Zalaegerszegi Füzetek 10. (Zalaegerszeg, 2010)

Okmánytár

csolatot. A meglehetősen széles spektrumú dokumentum-válogatás unikális jellegére az adott forrásnál teszünk rövid utalást.

A kizárólag magyar nyelvű forrásanyag esetében - igazodva a legújabb forrásközlési szabályzat alapelveihez - a napjaink helyesírásához igazodó átírás látszott a legcélravezetőbbnek, természetszerűleg a tartalmi hűség megőrzésével.349 Latin szövegrészek esetében a humanista átírás szabályait véltük követendőnek a nagy és kis kezdőbetűk, valamint a központozás tekintetében, javítva a nyilvánvaló elírásokat és feloldva a rövidítéseket. A modern átírás során az összetartozó szavakat egybeírtuk és a korban még esetlegesen használt ékezeteket is kitettük. Az írásjelek az értelemnek megfelelően kerültek helyükre, megkönnyítve a hosszú, tagolatlan, emiatt olykor nehezen értelmezhető mondatok interpretálását. A könnyebb olvashatóság érdekében javítottuk a nyilvánvaló tolihibákat (úgymint felcserélt, kimaradt, vagy éppen duplázott betűk, szókettőzés stb.), azokra külön nem tettünk utalást. A korszakban gyakorta alkalmazott rövidítéseket (pl. Ngod: Nagyságod) feloldottuk, mint ahogy a bizonyítottan egy kéztől származó törlést vagy utólagos betoldást sem jelöltük külön. A személynevek átírásakor a családnévszótárt és Nagy Iván genealógiai kézikönyvét vettük alapul.350

A forrásszövegekben sajnálatosan gyakran mutatkozó hiátust, rongálást, olvashatatlan szövegrészt [—] jelzi, míg a bizonytalanul olvasott vagy feloldott szóra [?] hívja fel a figyelmet. Saját, értelmezést megkönnyítő betoldásainkat ugyancsak szögletes zárójelben tettük közzé. A latin szövegrészek, kifejezések, illetve a korban általánosan használt, ám a mai magyar nyelvből kikopott szófordulatok megértését bőséges jegyzetapparátus hivatott segíteni.

349 Bak, 2000. 91-136.; Oborni, 2000. 67-75.

350 Kázmér, 1993.; Nagy I„ 1857-1868.

78