Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században - Zalaegerszegi Füzetek 10. (Zalaegerszeg, 2010)

Okmánytár - Az egerszegi sereg folyamodványai

lében jóakarattal is Ígéri magát és fenyegetőzik is. Az mi azért a Ke­gyelmed hozzánk való jóakaratját illeti, adja Isten, Kegyelmednek azt fejenként megszolgálhassuk, azon is igyekezünk. Az fenyegető­zést pedig mi illeti, nem tudják uram miért kellene annak lenni, mert mi ekkoráig hazánknak és nemzetünknek árulói nem voltunk, ez után sem leszünk. Ugyanf?] ha abból vett kegyelmetek valami ítéletet felőlünk, hogy Hosszütóthy György őkegyelme itt nálunk létében atyafiaival és feleségével szembe lett, avval hazánkat teszik, hogy még el nem árulták, és őkegyelme itt létében ha mi leveleket produ- cált, az nem csak mi rajtunk történt, hanem hasonlóképpen az több végekben is, tudják, hogy azok Kegyelmeteknél mind nyilván vannak. Mi uram senkinek nem vétünk semmit, minden barátunknak szol­gálni akarunk. Kegyelmedet is azon kérjük, ne mutasson valami el­lenkezést és idegenséget hozzánk. Az mi pedig fizetésünk állapotját illeti, arról minekünk Isten s világ lehet fő bizonyságunk, hogy ha az többi végekkel együtt nem eleget tűrtünk, az magunk nehéz munká­jával táplálván magunkat, fizetetleniil őrizzük az végházat hazánknak. Ez után is tehetségünk szerint igyekezünk abban megmaradni. Kíván­nánk szívünk szerint, hogy ez sok iszonyú háborúságoknak immár egyszer vége lenne, ne lennénk minden felől ennyi sok rettegésben. Ezek után Isten áldja meg Kegyelmedet jó egészségben. Datum Egerszeg, 7. Mártii 1621. P. S. Tovább ír Kegyelmed Hosszútóty uram felől, hogy itt köztünk ne tartanánk. Azért kegyelmednek vagyon hírével, hogy innend régen elment, az úr szolgái Kegyelmednek meg tudják mondani. lm Kegyel­mednek az levelünk mutató atyámfiától szóval is üzentünk, Kegyel­mednél legyen hiteles szava. Egerszegi tisztviselők, lovas és gyalog sereg fejenként. MOL P 1314. A herceg Batthyány család It. Missiles. No. 11149. (Ere­deti) 124

Next

/
Thumbnails
Contents