Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században - Zalaegerszegi Füzetek 10. (Zalaegerszeg, 2010)

Okmánytár - Unikális dokumentumok

és elszenvedhetetlen, amint bánik velünk. Az elmúlt napokban egy zászlótartónak fiát egy Gáspár nevű lovasa elverte, úgy annyira, [hogy] betörte fejét, reménytelen az gyermek több kenyeret egyék. így lévén a dolog, mind magunk, s mind pedig az sereg és az gyermeknek atyja megmondottuk Gregoróczy uramnak, hogy szolgáját megfogja, vasban veresse és tömlőében tartassa, mely megírt szolgáját őkegyelme tiszte ellen semmi úttal meg nem cselekedett ezen dolgot. Seregestül össze­gyűltünk, hogy mit kellessék cselekednünk és az sereg minket, vaj­dák lévén, hármunkat hozzá küldtenek. Meg is kérnénk az gyermek atyjával együtt, [hogy] azon lovasát tiszte szerént megfogatná, mert ebben az egy igazságra nézve nem hogy lovasát megfogatná, de még­ha atyafia volna is, tartoznék megfogatni. Hogy mindezeket könnyű szóval őkegyeimének megmondottuk, [azt válaszolta, hogy] Isten őtet úgy segéljen, mind az hárman ti vajdák hamisak vagytok. Kegyelmes urunk, mint kellessék nekünk ilyen rút, gyalázatos szót elszenved­nünk? Mert mi már öreg emberek vagyunk, ha őkegyeimét intettük és őrzöttük tisztességét, miért kelletett minket ilyen gyalázatos szó­val illetni. Minek okáért Nagyságodat kérjük alázatosan, Nagyságod tegyen igazat köztünk, mert soha bizony törvény nélkül nem hagyjuk rajtunk azt az gyalázatot, nem tartjuk, mert nem őkegyelme adta ne­künk az vajdaságot hanem őfelsége kegyelmes grátiájából vettük, őkegyelme tőlünk el sem veheti. Ugyan mégis kérjük Nagyságodat, Nagyságod ha bűnösök leszünk, törvény lévén köztünk büntessen, ha pedig ártatlanok, őkegyelme is törvény szerint büntettessék. Mert jól tudjuk mi immár kisebb dologért is látván az árestomban tétetett rab bűnös voltát, palánkunkat meghágván ím mai napig oda vannak. Mennyivel inkább ez nem kicsiny dolgot cselekedett, az idő alatt megtörtént volna az gyermek halni, mert nem mehetett volna ez is az többi után. Ennek kegyelmes urunk már vagyon negyed, ötöd napja, mégis csak ma verette vasban szolgáját, észben vevén, hogy Nagysá­godnak tudtára adjuk. Nem kicsiny dolog az sereg között, mikor maga azt mondja, ha szintén vajda cselekedte volna, azt bizony vas­ban veretném, mindazonáltal úgymond az én szolgámat árestomban vettem. Kegyelmes urunk, igazság-e ez, hogy egy rossz lovasát egy 105

Next

/
Thumbnails
Contents