Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században - Zalaegerszegi Füzetek 10. (Zalaegerszeg, 2010)

Önkormányzatiság és önszerveződés

élt.268 269 Az egyetlen kivételt egy 1629-ben, húsvét után 40 nappal, (te­hát valamivel Pünkösd előtt) kiállított bizonyságlevél jelenti, amely­ből egyébiránt az is kiderül, hogy örökségek tárgyában Nagyboldog­asszony napján (augusztus 15.) volt a döntéshozatal.264 (Okmánytár No. 4.) Az okiratokat a mezőváros függő vagy folyó pecsétjével hite­lesítették.270 További vizsgálatokat igényel, hogy a látszólag azonos formai és tartalmi jegyeket viselő dokumentumok esetében milyen megfontolásból döntöttek egyik vagy másik használata mellett. Mária Magdolnát, a templom védőszentjét ábrázoló pecsétnyomó meglehe­tősen kezdetleges kivitelezésű, amit az is mutat, hogy a köriratát 22 rovátka helyettesíti.271 * * (13. sz. melléklet) Egyetérthetünk azzal a felte­véssel, hogy a pecsét készítőjében egy ügyesebb kezű, ám nyilvánva­lóan írástudatlan mesterembert kell látnunk, aki az 1562-ben még használatban lévő nyomó pótlására, egy lenyomat alapján készíthette el az eszközt.2 2 1634-ben már ezzel a kezdetleges pecséttel hitelesí­tették a magisztrátus kiadványait, következésképpen az eredeti nyo­mó a két időpont között semmisült meg vagy tűnt el.27’ A pecsétnyo­mó használata a 17. század egészében kimutatható, másik véset egyi­dejű alkalmazásáról nincs tudomásunk. Ismert viszont három, kör­iratában 1640-es évszámot tartalmazó nyomó, ám ezek használata csak a 18. és főként a 19. század első felében igazolható.274 Nagy bizonyos­sággal állítható tehát, hogy azokat nem a törökkorban vésték. Készí­tésük pontos idejének megállapítása a jövőbeli kutatások feladatai közé tartozik, mint ahogy az említett évszám szerepeltetésének okára is választ kell még találni. A seregszék, mint helyi önkormányzati testület és egyben ítélke­ző fórum azonban nem tévesztendő össze az ugyancsak seregszéknek 268MOL P 57. Bezerédy család (kámi) lt. 8. cs. I. osztály No. 6.; ZML Lege­lőelkülönítési per. No. 1266. 269 MOL P 58. Bezerédy család (ménfői) it. 1. cs. Fase. H. No. 204. 2,0 A függőpecsétnek csak a kék sodorzata maradt fenn. MOL P 58. Bezerédy család (ménfői) it. 1. cs. Fase. H. No. 206. 271 Holub, 1960. 206. 2/2 Holub, 1960. 209.; MOL P 57. Bezerédy család (kámi) lt. 8. cs. I. osztály No. 6. 271 MOL P 58. Bezerédy család (ménfői) lt. 1. cs. Fase. H. No. 205. 274 Halász, 1982.417-418. 60

Next

/
Thumbnails
Contents