Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században - Zalaegerszegi Füzetek 10. (Zalaegerszeg, 2010)
Katonai és „civil” élet a Zala partján
kevés kivételtől eltekintve rendelkeztek birtokállománnyal vagy legalábbis kiváltságos helyzetüket igazoló nemeslevéllel.247 Thuróczy György fó'vajda például Henyén, míg Gombay János hadnagy Boncod- földén volt birtokos.248 249 Az előkelőbbnek tartott, a lajstromokban mindig első' helyen feltüntetett lovasság soraiban is átlagon felül lehetett a nemesi családok tagjainak száma, akik közül név szerint is ismerjük Lakatgyártó másként Kovács Mihályt.244 Kisebb arányban ugyan, de a gyalogság soraiban is találkozhatunk képviselőikkel. Közöttük nyílván nem kevesen lehettek a hadi vagy egyéb érdemeikért megnemesített vagy pénzért címereslevelet szerző' és ezzel a kiváltságosok sorába emelt személyek is, amit a fennmaradt armálisok kiállításának dátuma is sejtetni enged.250 251 252 A 17. század folyamán az egerszegi illetőségű nemesség többsége minden jel szerint a katonaság kötelékében, zsoldért szolgálva kereste boldogulását. A magukat egyes birtokosok szolgálatára kötelező szervitorok is zömében kisbirtokos vagy vagyontalan nemesek közül kerültek ki. Ez a Batthyány családra felesküdött azon hat lovasról is feltételezhető, akik az udvari sereg tagjaiként 1654-től tűnnek fel a kimutatásokban.231 Több-kevesebb szervitor létével természetesen más birtokos családok esetében is számolhatunk, akik rendszerint igazgatási, gazdasági vagy éppen katonai szolgálatokat vártak el tőlük. A nemesség egy része azonban mind a sereg, mind a szervitori intézmény keretein kívül maradt. Ok jellemzően vármegyei hivatalokat viseltek, de ez természetszerűleg nem jelent kizárólagosságot. Más dunántúli végházak esetében is élő gyakorlat volt, hogy a királyi katonaság soraiban szolgáló nemesek gyakorta jártak el vármegyéjük megbízásából.232 247 A kivételek közé tartozhatott Borbély Mihály vajda, következőleg abból, hogy 1646-ban a prezídium kapujában fennhangon szidalmazta a nemeseket. ZML IV. 14a. Polgári perek. ld. 1647. Fasc. 6. No. 5. pag. 10. 248ZML IV. 14a. Polgári perek. ld. 1635. pag. 4.; 2.d. 1654. föl. 8. 249ZML IV. 14a. Polgári perek. ld. 1647. Fasc. 6. pag. 20. 250 A Zala megyében 1727-1728-ban tartott nemességvizsgálat során 171 esetben armálissal igazolták kiváltságos jogállásukat az érintettek. A nemeslevelek 73 %-át a 17. században állították ki. Armálisok, 2004. 15-16. 251 Varga J., 1981. 11-12.; MOL P 1322. A herceg Batthyány család lt. Földesúri família. No. 1182. 252 Végh, 2007. 184. 56