Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században - Zalaegerszegi Füzetek 10. (Zalaegerszeg, 2010)
Egerszeg végvár és prezídium
szeget a támadók kifosztották és felgyújtották. A nagyvezér hada további egy hétig időzött az elhamvadt település alatt. Ez idő alatt ostrommal bevették Pölöske várát, legyilkolva annak végsőkig kitartó helyőrségét.108 Egervár és Kemend helyőrsége szabad elvonulás ígéretével adta fel végházát, Kapornak helyőrsége viszont be sem várta a támadókat. Az oszmánok felgyújtották a kezükre került Zala-parti végvárakat.109 Egerszeg alól azután a Rába felé vette útját a nagyvezé- ri had, az augusztus 1-jei szentgotthárdi ütközet azonban megállította az oszmán előrenyomulást. A vasvári békekötést követően megkezdődhetett az egerszegi várkörzet elpusztult végházainak helyreállítása. Kiskomárom azonban nem épült újjá. Az 1664. évi török hadjárat így egyik alappillérétől fosztotta meg a Kanizsa ellen vetett végvidéket. Egerszeg végvár és prezídium E gerszeg török kori településszerkezetének és látképének rekonstruálásához sajnálatos módon mindössze két 17. századi ábrázolást tudunk segítségül hívni. Johannes Ledentu bécsi udvari hadmérnök 1639 és 1642 között készült tusrajza a veduták karakterisztikus műfaji jegyeit viseli magán, úgymint madártávlati nézőpont, térbeli torzítások, természeti környezet sematizálása, hogy csak a lényegesebb elemeket említsük.110 (7. sz. melléklet) Kétségtelen ugyanakkor, hogy készítője helyben szerzett információkra hagyatkozhatott, hiszen ilyeneket magától Batthyány I. Ádám főkapitánytól, a megrendelőtől is kaphatott, nevezetesen az utóbbi egerszegi beosztottjai, elsősorban Sibrik Pál vicegenerális révén, bár szinte bizonyos, hogy Ledentu nem járt a településen. A hadmérnök ismeretei tehát nagy valószínűség szerint csupán másodkézből származtak, bár a kérdés végső tisztázása további célirányos kutatásokat igényel. A másik ábrázolást 1665 nyarán a Köprülü Ahmed nagyvezír serege által előző évben felgyújtott végvárváros helyreállításával megbízott 108 Hasan aga, 1976. 209-210. 109 Uo. 210-213. ll0Koltai, 2002. 175-176.; Vö. Borbély, 1932. 171-186. Legújabb publikálója 1665-re datálta a másolatot. Kisari Bállá, 2000. 435. 28
