Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században - Zalaegerszegi Füzetek 10. (Zalaegerszeg, 2010)
A Kanizsa ellen vetett végvidék a 17. század közepén
az ostromműveleteket irányító Batthyány II. Ádám generális parancsnoksága alá.70 A kanizsai (korábban Kanizsa ellen vetett) végvidék sorsát I. Lipót 1701 novemberében kiadott pátense pecsételte meg, amely az immáron a felszabadított ország szívében húzódó, funkcióját vesztett végvárláncolat katonáinak szélnek eresztését rendelte el.71 Az egerszegi fegyveresek ily módon a viszonylagos szabadságot biztosító katonalétet a polgári életmóddal kényszerültek felcserélni, bár - mint példák során alkalmunk lesz látni - az eddig sem volt idegen a végváriaktól.72 A leggyakrabban szőló't művelő', olykor ipart űző vagy éppen kereskedő fegyveresek elbocsátásukat meglátásunk szerint közel sem élhették meg olyan metamorfózisként, mint azt a történeti irodalom gyakorta sugallja.73 Egerszeg helyőrségének nem elhanyagolható része azonban a Zala-parti végvártól távol teljesített szolgálatot. Gyakorta irányítottak át fegyvereseket innen más végházakba, kiegészítendő azok legváltozatosabb okokból megcsappanó várőrségét. Egerszegről legtöbbször Kányavárba helyeztek időlegesen fegyvereseket, jóllehet az őrház létszámgondjait a közeli Lentiből vagy Szécsiszigetből könnyebben orvosolhatták volna. 1637-ben Thuróczy György fővajda indult útnak félszáz gyalogosa élén, többnyire azonban csak néhány tizedalja fegyverest küldtek segítségül, akik havonta váltották egymást.74 Az egerszegi fegyveresek érthető módon nehezményezték az otthonuktól távoli szolgálatot, különösen, hogy a négy mérföldre lévő tarisznyavárba küldött váltás ki volt téve a törökök rajtaütéseinek.75 Alkalomadtán azonban más végházakba is vetettek időlegesen egerszegi katonákat. 1656-ban például Zalavárba indítottak útnak negyedszáz fegyverest a szükséges munícióval, míg 1636-ban a Balaton közeli várkörzet központi erősségében, Kiskomáromban szolgált 30 eger7(lCzigány, 2004. 164. 71 A végvárrendszer feloszlatása hátterében álló okokat ismerteti Oross, 2005. 257-291. 72 Erre vonatkozóan ld. a Katonai és „civil” élet a Zala partján című fejezetet. 73 Takáts, é.n. 309. 74 MOL P 1314. A herceg Batthyány család It. Missiles. No. 6296. Besse- nyey István Batthyány Adámhoz. Egerszeg, 1637. január 9. ’MOL P 1314. A herceg Batthyány család It. Missiles. No. 43181. Sibrik Pál Batthyány Adámhoz. Egerszeg, 1637. április 17.