Káli Csaba: Zalaegerszeg az „ötvenes években” 1947-1956 - Zalaegerszegi Füzetek 9. (Zalaegerszeg, 2005)
A párt, mint hatalmi gépezet
koznunk. Az ötvenes évek elejéig kissé halovánv szerepet játszó szervezet, egy valóban érdekes és elgondolkodtató problémát vetett fel 1949. december elején. Sztálin 70. születésnapjához közeledve, a sajtón keresztül javasolták, hogy Zalaegerszeg - közelebbről meg nem nevezett - legszebb terét a generalisszimuszról nevezzék el.111 112 * A felvetés azért érdekes, mert korszakunkban sem ekkor, sem később nem neveztek el Zalaegerszegen semmilyen közterületet Sztálinról, vagy Rákosiról, de Leninről sem. 1951 nyarán a vezetőit sűrűn váltó városi szervezet élére Darvas Józsefné került, aki az Útfenntartó Vállalat igazgatójának volt a felesége. Ezt a tényt azért kell hangsúlyoznunk, hogy rávilágíthassunk az MNDSZ „elitjének” jellegzetességére, nevezetesen a káderfeleségek meghatározó jelenlétére."“ A megyei pártbizottság titkárának feleségétől kezdve a legtöbb helyi potentát házastársa, szinte kötelező módon exponálta magát - korabeli megszólítással élve - az asszonytársak között. A városi szervezet, kétharmados tagdíjfizetés mellett, papíron mintegy 1500 tagot számlált. A kommunista elvekre épülő honvédelmi nevelést szolgálta a (Magyar) Szabadságharcos Szövetség. Ennek zalaegerszegi szervezete 1948. augusztus 1-jén alakult meg.11’ A vezető pozíciókat a fegyveres testületek - eleinte a rendőrség és az államvédelem, majd a honvédség - képviselői töltötték be. Székhelyük 1950-ben a Jákum utcai sporttelepen volt, ekkor Kardos Kálmán elnöksége mellett, a titkári poszton Csöndör Gyula állt.114 Az uralkodó ideológia nem kellő érvényesülését - és itt speciálisan a honvédelmi nevelés időnkénti háttérbe szorulását - az SZHSZ-nél is tetten érhetjük. Ugyanezen év nyarán vizsgálatot tartottak a szervezetnél, amely a szövetség deklarált céljával szöges ellentétben álló jelenségeket tárt fel. így például a bevont tagsági könyvekből a bélyegeket kiszedték és újból eladták. 111 Zala, 1949. december 15. 4. p. 112 ZML MDP Zeg. V. Biz. ir. 2. fcs. Párt és tömegszervezetek ir. 23. ő. e. Eló'tte V ágó (?) (V ági?) Erzsébet volt a városi szervezet ügyvezetője. " ’ZML Zeg. m. v. polgm. ir. sz. n. 1948. augusztus havi általános jelentés, 326. doboz. 114ZML MDP Zeg. V7. Biz. ir. 2. fcs. Párt és tömegszervezetek ir. 20., 25. ő. e. 49