Káli Csaba: Zalaegerszeg az „ötvenes években” 1947-1956 - Zalaegerszegi Füzetek 9. (Zalaegerszeg, 2005)
A párt, mint hatalmi gépezet
tott hivatalos, állami ünnepek mellett a űn. békenagygyűlések93 és különösen az országgyűlési, valamint tanácsi választások alkalmával jelentkeztek leginkább a legitimációs válság szimptómái. Tanulmányesetbe illett az 1949. május 15-re kitűzött országgyűlési „választás”. Itt az MDP - tudathasadásos módon - teljesen úgy viselkedett, mintha többpárti választások lennének, az ott használatos kelléktár valamennyi elemét felhasználta frissen szerzett hatalmának látványos törvényesítésére. A szavazás napját valóságos népünnepéllyé alakították, de már az odavezető' napok, hetek is hasonló hangulatban teltek. Erre az is okot szolgáltatott, hogy május 7-én Rákosi Mátyás a választási kampány részeként - a másnapi celldömölki nagygyűlésre menet, több zalai települést is érintve - Zalaegerszegre látogatott, ahol az egy héttel korábbi, igazán pazar május elsejei felvonuláshoz hasonló díszletek között fogadták képviseló'-jelöltjüket94 a város vezetó'i. A szavazás eló'tt a párt által mozgósított agitátorok a házi agitáció keretében szinte mindenkihez bekopogtattak és elmondták, hogy miért kell a Magyar Függetlenségi Népfront listájára szavazni.93 Tajkv., Siklósi Mihályné polgármester-asszony: „Nem tudjuk Zalaegerszegen összeszedni az R. G. tagokat abból a minőségből, mint Budapesten.” 93 ZML MDP Zeg. V. Biz. ir. 2. fcs. Agitációs és propaganda ir. 11. ő. e. „Jelentjük, hogy a békenagygyűlés 1950. október 29-én lelkes hangulatban zajlott le, amit bizonyít az is, hogy a megszervezett hozzászólásokon kívül még hat hozzászóló volt.” 94 Rákosi Mátyás 1945-től Zala megye országgyűlési képviselője volt. Általában több kerületben is indult, bebiztosítandó a mandátumát, de győztes kerületei közül mindig a zalait választotta. Ez így történt 1949-ben is. A megyeszékhelyre tehát mint képviselő, és mint jelölt érkezett egy személyben. Későbbi - pártügyekkel kapcsolatos - zalai látogatásait is úgy aposztrofálta, mintha választóit jött volna meglátogatni. 93 1945-ben a legnagyobb pártok, az ugyanakkor megalakult Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörültek, de külön listán indultak a választásokon. 1949. február l-jén ennek helyébe lépett a Magyar Függetlenségi Népfront nevű képződmény, amelyet az MDP kreált, a választások egypárti- ságának elkendőzése céljából. 1949-ben így már csak egyetlenre, a Népfront listájára lehetett szavazni, amelyre felkerült az MDP politikusai mellett - nem 44