Káli Csaba: Zalaegerszeg az „ötvenes években” 1947-1956 - Zalaegerszegi Füzetek 9. (Zalaegerszeg, 2005)

A párt, mint hatalmi gépezet

a legutolsó párttagig, előbb utóbb szinte mindenki begyűjtött egy vagy több „rossz pontot”.66 A párt, mint hatalmi gepezet A z ellenséges, rivális vagy éppen szövetséges pártok szétverése, beolvasztása és marginalizálása után az időközben tartalmilag je­lentősen kibővült „reakció” elleni harc vált az MDP vezetői számára a főcsapás irányává. A fogalom mibenlétét nehéz meghatározni, 1948 után e körbe szinte már minden beletartozott, ami a pártnak az útjá­ban állt. A pártkérdés lezárultával az egyházak kerültek sorra, nem véletlenül, hiszen erre az időre ez maradt az egyetlen, a párton és hatósugarán kívül álló társadalom-szervező erő, amelynek tevékeny­sége akarva-akaratlanul az új uralmi rendszer ellen hatott. Zalaegerszegen ez az ügy lényegesen nagyobb hangsúlyt kapott a párt részéről, hiszen országosan az ellen a Mindszenty József ellen folyt a küzdelem, aki a két világháború közötti itteni apátplébánossá- ga idején kitörölhetetlen nyomokat hagyott a város egyházi és társa­dalmi életében. A helyi katolikus egyházzal való konfliktus eszka­lálódása az iskolák államosításának előestéjén, 1948 késő tavaszán indult el. Ennek során a párt minden eszközt és alkalmat felhasznált arra, hogy nyomást gyakoroljon a papságra és a hívőkre. 1948. május 9-én, egy vasárnapi napon avatták fel a nagytemplom tőszomszédságában, a városból 1944. november 4-én elhurcolt balol­daliak emlékművét. Az ünnepség délelőtt 11 órakor kezdődött, erős túlhangosítással, az ekkor tartandó istentisztelet nyilvánvalóan provo­kációs célú megzavarásának szándékával. Dr Galambos Miklós plé­bános néhány nappal később tiltakozó jegyzéket juttatott el a város 66 A kritikák szinte kivétel nélkül elvtelenek, durvák, nem egyszer kifeje­zetten személyeskedőek voltak. Természetesen nem ismerték el (fel) a ne­hézségeknek, hibáknak a rendszerből fakadó jellegét, ezért azt mindig a sze­mélyben keresték. A pártbüntetések legtöbbször csak időlegesek maradtak, gyakorta egy-két év után törölték azokat. 34

Next

/
Thumbnails
Contents