Káli Csaba: Zalaegerszeg az „ötvenes években” 1947-1956 - Zalaegerszegi Füzetek 9. (Zalaegerszeg, 2005)

Pártvezetők, párttestületek, párttagok

A városi pártszervezetek számát illetően, a negyvenes évek végére vonatkozóan csak szórványos adatokkal rendelkezünk. Ezek szerint Zalaegerszegen 1948 augusztusában - a szervezeti élet decentralizá­lása jegyében - létesített három körzeti pártszervezettel 12-re emel­kedett az alapszervezetek száma. Az első' átfogó kimutatás az alap- szervezetekröl, valamint azok titkárairól 1950 januárjából származik. Eszerint ekkor a városban már 21 alapszervezet működött és egy kivé­telével mindegyik rendelkezett titkárral. A két újabb - így immáron öt - körzeti alapszervezet mellett a gazdasági szerveket illetően az 1. és 2. sz. téglagyárban, az erdó'gazdaságnál, a magasépítésnél, a neke- resdi és neszelei tszcs-nél működött pártszervezet. Az intézmények­nél pedig a SZOVOSZ, az OTI, a rendőrség, a posta, az Aliamépí- tészeti Hivatal, Mezőgazdasági Igazgatóság, a Pénzügyigazgatóság, a pedagógusok összevontan, valamint a megyeháza és a városháza rendelkezett párt-alapszervezettel. A titkárok kivétel nélkül férfiak voltak, átlagéletkorúk nem érte el a 35 évet.47 1950 kora tavaszán az ország valamennyi MDP alapszervezeténél elrendelték a vezetőség újjáválasztását. Az általános direktívák nem változtak, a nők, a fiatalok és a munkások számarányát kellet növel­ni, mely ideológia örve alatt sikeresen meg lehetett szabadulni a nem kívánatos elemektől és helyükre frissen kiemelt, irányítható „párt­katonákat” lehetett ültetni. Zalaegerszegen vakarhatták fejüket a művelet végrehajtásával megbízottak, mert bizony alig voltak meg­felelő káderek. Egy május végén készült összesítő kimutatás szerint valahogy mégis csak sikerült az elvárásokat részben teljesíteni, vala­mennyi előírt mutatóban pozitív elmozdulás történt - legalább is pa­píron. A régi vezetőségi tagoknak 49, míg az újaknak 63%-a volt mun­kás, a 35 év alattiak részaránya pedig 57-ről 64%-ra emelkedett.48 pontú adatok lehettek kedvezőbbek is, de az arányokon lényegesen - felté­telezhetően - nem változtatott. 47ZML MDP Zeg. V. Biz. ir. 2. fcs. Káder ir. 10. ő. e. Megjegyzendő, hogy egy ugyanezen a napon keletkezett másik forrás az 5 kerületi és 14 üzemi, valamint hivatali pártalapszervezet mellett külön említ még 2 tanyasi, 2 tszcs és 3 vasúti pártszervezetet. ZML MDP Zeg. V. Biz. ir. 1. fcs. 6. ő. e. 48ZML MDP Zeg. V. Biz. ir. 1. fcs. 1. ő. e. 28

Next

/
Thumbnails
Contents