Káli Csaba: Zalaegerszeg az „ötvenes években” 1947-1956 - Zalaegerszegi Füzetek 9. (Zalaegerszeg, 2005)

A kamaszodó város új ruhája – építészet és infrastruktúra

gondjait enyhítendő. Ebben az évben már a helykijelölés is megtör­tént, 1952-ben jelölve meg a kivitelezés befejezésének határidejét. Az építkezés azonban több mint egy évtizedet csúszott.4'9 Az Arany Bárány Szállóban „vendégeskedő” SZOT Zala megyei Bizottsága is önálló, saját székház építésén törte a fejét. Erre a célra a szálló mel­letti, akkor még üres telket nézte ki magának,4411 kérte is annak kisa­játítását, de időközben elállt a tervétől.439 440 441 A középületek és egyáltalán az építés tekintetében a rendvédelmi szervek, a honvédség, államvédelem, határőrség, rendőrség, tűzoltó­ság igényei élveztek abszolút elsőbbséget, sok esetben akár még a szintén erősen favorizált ipari beruházások rovására is. A város első jelentősebb, e korszakbéli építkezései a honvédség megrendelésére készültek. 1949 tavaszán erőteljesebb fegyverkezésbe kezdett Ma­gyarország, meggyorsították a korábban elhatározott katonai fejlesz­téseket.442 Nem tudjuk, hogy összefüggött-e ezzel a zalaegerszegi honvédségi laktanya felépítése, mindenesetre az előkészületek ezt követően indultak be. A hadsereg eredetileg egy viszonylag kisebb tüzérségi laktanyát tervezett ide, legalább is a Magasépítési Tervező Intézet 1949. május 20-án kelt helyszínrajzán a későbbi, ténylegesen felépült Gasparich úti laktanyának csak egy redukáltabb változata látható.443 Az építkezés halasztást nem tűrő voltát jelezte, miszerint a terület átadása a kivitelező - Szombathelyi Magasépítési Nemzeti Vállalat - részére már május 18-án megtörtént, dacára annak, hogy részlettervek még nem voltak, a mezőgazdaságilag művelt terüle­ten lábon állt a félérett termés, továbbá a kisajátítások sem történtek meg.444 Ez utóbbi egyébként számos konfliktust és sérelmet okozott, 439ZML ZMT VB ülési jkv. 1951. április 3., Zeg. VT ir. 587-10/2/1953. Az irodaház a megyei tanács, a ZALATERV és más szervek székházaként végül 1966-ban épült fel. 440 Itt valósult meg az Arany Bárány bővítése 1965-ben. 441 ZML Zeg. VT ir. 587-4/2/1955. Székhaza ma a színháznak helyet adó volt megyei művelődési központ mellett, — vele egybeépítve - azzal egy időben készült el 1962-ben. 442 Germuska 2004, 101. p. 443 ZML Zeg. m. v. polgm. ein. ir. 50/1949. 444ZML Zeg. m. v. polgm. ein. ir. 19/1949. 153

Next

/
Thumbnails
Contents