Kapiller Imre (szerk.): Wlassics Gyula és kora 1852-1937 - Zalaegerszegi Füzetek 8. (Zalaegerszeg, 2002)

Mann Miklós: Wlassics Gyula életműve

védelmének minél tökéletesebb hatályossággal érvényesülő szilárd jogi intézményes fejlesztésére törekedett írásaival és a nemzetközi szervezetekben viselt tisztségei alapján tevékenységével is. 1922-ben publikálta „A kisebbségi védelem anyagi és alaki joga” c. tanulmá­nyát,46 ugyanebben az évben jelent meg „A kisebbségi védelem és a jogtudomány47 c. írása. „A kisebbségi jogok védelmének kézikönyve” című, a Külügyminisztérium megbízásából készült munkához Wlas- sics Gyula írt bevezetést.48 A húszas években Wlassics igen nagy aktivitást fejtett ki a felsőhöz létrehozása érdekében. Az első világháborút követő forradalmak meg­semmisítették a kétkamarás országgyűlést. A képviselőház 1918. no­vember 16-án kimondta feloszlását, a főrendiház pedig - Wlassics el­nökletével - „berekesztette” tanácskozásait. A Horthy-korszakban a nemzetgyűlés több alkalommal is tárgyalt a főrendiház reformjáról, a régi főrendiház valamely formájú összehívásáról.44 Wlassics több ér­tekezletet tartott e kérdésről, s több írása is foglalkozott a főrendiház szerepével, működésével.50 A nemzetgyűlés végül a felsőházról szóló 1926: XXII. tc.-vel visszaállította a kétkamarás országgyűlést, amely 1927. január 28-án kezdte meg működését. A felsőház báró Wlassics Gyulát választotta elnökévé, s ő 1927. január 31-én tartotta székfoglaló beszédét.8' Wlassics ezután éveken keresztül, egészen 1935-ig a fel­sőház elnökeként — tehát pozíciójában tovább erősödve - folytatta élénk közéleti szereplését a magyar politikai életben.8“ * Wlassics büntetőjogászként kezdte pályafutását, de miniszteri ki­nevezése, később pedig a Közigazgatási Bíróság működésének irá­nyítása következtében kénytelen volt megválni egyetemi katedrájá­tól. De a jogtudomány művelésétől ezek a megbízatások csak részben szakították el; politikusi tevékenysége mellett is számtalan kisebb- nagyobb jogtudományi munkával jelentkezett. Az előzőekben már szó volt az igazságügyi szervezet és a büntető perjog terén végzett kodifikatórius munkásságáról, a közigazgatási bí­rósággal összefüggő szakirodalmi tevékenységéről, valamint a nem­zetközi jogi tanulmányairól. De szólnunk kell Wlassics büntetőjogi

Next

/
Thumbnails
Contents