Kapiller Imre (szerk.): Wlassics Gyula és kora 1852-1937 - Zalaegerszegi Füzetek 8. (Zalaegerszeg, 2002)
Béres Katalin: Wlassics Gyula miniszter és Zala vármegye kapcsolata 1895–1903
8. Végül a város fizeti a tanítók után az évi 12 Ft-os nyugdíjjárulékot, valamint a pedagógusok tanítóegyesületi költségeit. Ezzel szemben a miniszter felajánlja, hogy: 1. A községi népiskolákat 1899 folyamán állami kezelésbe átveszi, a tanszemélyzetet, amennyiben törvényes képesítéssel bírnak, a jelenlegi fizetésük meghagyása mellett az állami iskolához kinevezi. 2. A közoktatási kormány gondoskodik az iskolafejlesztésből adódó tanítói létszám bővítésről. Az új állásokat évi 500 Ft alapfizetéssel és „lakpénzzel” szervezi meg. 3. „Mindezek az állami iskolák kizárólag csak magyar nyelvűek lehetnek.” 4. A tan- és felvételi díj váltság fejében az állami elemi népiskolákban teljesen ingyenes az oktatás, a tanulók csupán évi 25 krajcár díjat fizetnek az ifjúsági és tanítói könyvtár javára, de ezt az ösz- szeget is megválthatja a város.30 A miniszter leiratát megtárgyalta az iskolaszék, az önkormányzat különböző bizottságai, végül a városi tanács, s a feltételeket nagyon súlyosnak ítélték, annak ellenére, hogy számításaik szerint az államosítás a város számára csekély anyagi előnyökkel is járt. A számtalan felmerült probléma közül különösen aggasztotta a képviselőket az iskolabővítésekről való gondoskodás, hiszen a város tanköteles gyermekei (2550 fő) közül csak 1936 járt iskolába.31 Mivel a miniszter elvárta, hogy érvényt szerezzenek a tankötelezettségről szóló törvénynek, biztosítani kellett a még iskolába nem járók számára is a tantermeket és a felszerelést. Továbbá gondot jelentett az iskolai szolgaszemélyzet fizetéséről vagy végkielégítéséről való gondoskodás, mert a miniszter csak a képesítéssel rendelkező tanítók fizetését garantálta. E problémák megvitatása megosztotta a képviselőtestületet, végül azonban „a jog és kötelezettség helyett a lemondást és a kisebb terhet választották”32, azzal hogy elfogadva a miniszter államosítási ajánlatát, feliratban és küldöttség útján is engedményeket próbálnak elérni Wlassicsnál. A két éven keresztül tartó alkudozásokkal Nagykanizsának végül sikerült néhány módosítást elérni a miniszter eredeti ajánlatához képest. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy a város évenként 18 000 Ft-tal járul hozzá az állami elemi iskolák fenntartásához. „Ennél nagyobb összeget a város közönsége az iskolák állami 97