Csomor Erzsébet: 1956 Zalaegerszegen - Zalaegerszegi Füzetek 7. (Zalaegerszeg, 2001)
A karhatalom
ság Központi Ügyeletére befutott jelentések alapján napra pontosan nyomon lehet követni a rendelet végrehajtásának vidéki menetét. A Zala Megyei Rendőrkapitányság november 13-i jelentése szerint a megyében is végrehajtották a november 4-i határozatot, ami a vidéki államvédelmi szervek visszaállítását tiltotta meg. Viszont panaszolják, hogy 12-én „a szovjet elvtársak a volt áv. állományt, illetve annak jelentős részét munkába állították és rendőrigazolvánnyal látták el. Ugyanakkor felállíttatták a rendőrség politikai ügyekkel foglalkozó nyomozó osztályát.”231 Ehhez a rendeletet némiképp korrigálni kellett! A döntés heves tiltakozást váltott ki a rendőrség alkalmazottainak körében, hallani sem akartak arról, hogy az ávós tiszteket a rendőrség alkalmazza. Később Zalából már nem érkezett panasz, november 16-án a napi jelentésekben a rendelet végrehajtásáról értesülhetünk.232 A szovjet parancsnokság november 10-én leváltotta Banka Pál rendőr alezredest,233 a megyei rendőrkapitányság vezetőjét, helyette Kovács Ferenc határőr elhárító századost bízták meg a megyei kapitányság vezetésével. 89