Csomor Erzsébet: 1956 Zalaegerszegen - Zalaegerszegi Füzetek 7. (Zalaegerszeg, 2001)

A forradalom leverése

juk, évtizedekig csak a párttól függő ifjúsági szervezetek működ­hettek. A városi üzemek decemberi munkabeszüntetésére volt válasz a zalaegerszegi gimnazisták szolidaritásból szervezett diáksztrájk­ja. Schandl Gábor fegyelmi tárgyalási jegyzőkönyvéből - aki a Zrí­nyi Miklós Gimnázium III. osztályos tanulója volt akkor - a kö­vetkezőket tudjuk meg: „1956. dec. 5-én több negyedik osztályos felhívására este 6 órakor találkoztunk a Bárány vendéglő sarkán, innen az iskolába mentünk. Útközben és az iskolában megtudtam, hogy a munkások dec. 6-ra tervezett sztrájkjában a diákok is be­kapcsolódnak. A diáksztrájkot irányító és rendező IV. osztályos fi­úk elmondták, hogy ők beszéltek a munkásokkal és a munkások elvárják tőlünk, hogy velük együtt mi is részt vegyünk ebben az országos megmozdulásban. Itt említették a fiúk, hogy a munkások azt mondták, ha nem állunk melléjük, ránk robbantják az iskolát. Ezután kiosztották mindenkinek a ráeső feladatot. A felosztást a szervezési munkát a negyedikesek végezték. Én azt a megbízatást kaptam, hogy Oláh Ferenc IV. osztályos tanulóval a diákotthonba menjek, és ott közöljem a fiúkkal, hogy 6-án ne jöjjenek be az iskolába. Ezután szétszéledtünk. Én Oláhval a fiúdiákotthonba mentem. A III. osztályos tanulóba mentünk, ott elmondtam, hogy a munkások felszólítására mi is sztrájkolunk 6-án. Ezt elfogadták. Innen a IV-es tanulóba mentünk, ide áthívtak a többi tanulóból egy-egy fiút. Itt Oláh mondta el miért jöttünk. Itt is elfogadták. Többek javaslatára átmentünk a leánydiákotthonba is. Ott az igaz­gatónőnek lemondtuk miért jöttünk. Egy leánnyal bevezettetett minket az igazgatói irodába, ő pedig kb. 20 leánnyal jött vissza, felszólított, most adjuk elő, hogy miért jöttünk. Itt a lányok meg­hallgattak minket, és elfogadták a sztrájkot [ti. egyet értettek a di­áksztrájkkal]. Oláh említette itt is a munkások által kilátásba he­lyezett robbantást. Erre én azt mondtam, hogy ezt nem szó szerint kell érteni, mert ez jelképes beszéd. Éppen indulni akartunk, mi­kor jött Veczkó József elvtárs, akit akkor még nem ismertem. Ó nem helyeselte a sztrájkot. Itt én a vitában nem szerepeltem. A vé­gén azt mondtam, hogy a sztrájk gondolatát a munkásoktól vettük át, akik a munkástanácsokra hivatkoztak. Mi a sztrájkot megtart­juk. Ezzel az én ténykedésem befejeződött és mindketten haza­81

Next

/
Thumbnails
Contents