Foki Ibolya: Zalaegerszeg 1850-1860. - A város igazgatási szervezete és tisztviselői az abszolutizmus idején - Zalaegerszegi Füzetek 6. (Zalaegerszeg, 2000)
A definitívum 1853–1860 - Az egerszegi önkormányzat átszervezése
nyű, hiszen a jelöltnek közigazgatási tapasztalatokkal, ügyintézési jártassággal is kellett rendelkeznie. Nem csoda, ha minden szempontból alkalmas személyt csak kettőt találtak: az egerszegi szolgabírói hivatal általunk már ismert írnokát (a későbbi városi jegyzőt), ifjabb Donászy Ferencet és egy megyei törvényszéki tisztviselőt, Duzár Istvánt. A megyefőnök a helytartósági osztály elnökségéhez 1856. december 27-én intézett levelében ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a polgármesteri állást illetően a helyi értelmiség szóba jöhető képviselői többnyire hivatalnokok, ügyvédek és még «néhány polgár". Közöttük is azonban sok olyan akad, aki a nap legnagyobb részében inkább saját ügyeivel foglalkozik, s a polgármesteri hivatalt csak mellékes állásnak tekintené. így Bogyay Lajos is csak a szolgabírói hivatal által ajánlott, fenti két jelöltet tudta megnevezni. A kettő közül azonban inkább Duzár István személye mellett foglalt állást. Kifejtette, hogy Duzár István az egész városban senkivel sincs rokonsági vagy sógorsági viszonyban, s hogy az Eszterházy hercegi uradalomnál végzett korábbi szolgálatai révén értékes gazdasági és községi igazgatási ismeretekre tett szert. Sokoldalú képességeinél fogva pedig, fűzte hozzá, könnyűszerrel el fogja sajátítani az igazgatáshoz és adókezeléshez szükséges további tudnivalókat. Előzetes tájékozódása szerint mindketten készek a polgármesteri állás elvállalására, Duzár István kinevezése esetén le fog mondani az állami szolgálatról.228 Ifjabb Donászy Ferencet, azonkívül hogy nevét és hivatalát megemlítette, nem mutatta be ilyen alaposan a megyefőnök a helytartósági osztálynak. Valószínűleg azért helyezte inkább Duzár István személyét előtérbe, mert ekkor már eldöntötte, hogy Donászy Ferencet teszi meg a város jegyzőjévé. Kinevezése - mint már említettük - pár nap múlva, 1856. december 31-én meg is történt. A helytartósági osztályt azonban nemcsak a jelölt szakmai tudása, politikai megbízhatósága és rokoni kapcsolatai érdekelték, hanem egyéb, bizalmas jellegű információkra is kíváncsi volt. 1857. január elején Ambrózy azt kérdezte Bogyaytól, hogy Duzár Istvánnak mekkora vagyona van Egerszegen, s «eddigi, ottani megítélése és viselkedése alapján bízni lehetne-e abban, hogy kinevezése esetén a helyi lakosság szimpátiával és bizalommal fogadja." A megyefőnök az erre kiképzett besúgók révén néhány napon belül megszerezte a kívánt adatokat, s a következő felvilágosítást adta a helytartósági osztálynak: «A folyó hó 7-i, 216. számú felsőbb utasítás folytán tisztelettel jelen116