Foki Ibolya: Zalaegerszeg 1850-1860. - A város igazgatási szervezete és tisztviselői az abszolutizmus idején - Zalaegerszegi Füzetek 6. (Zalaegerszeg, 2000)
A provizórium kora 1851–1853 - Panasz a városi tanács ellen
nem éppen háládatos tennivalóval együttjáró megbízatásáért cserébe részesült-e ezekben a juttatásokban, fáradozásait azonban a tanács a számára két évvel később kiállított bizonyítvánnyal elismerte. Ebben kijelentették, hogy Tóth György "egész hivataloskodása ideje alatt folyamatosan magát józanon, jámborul és becsületesen viselte, úgyszinte hivatalját is kitelhető módon, a tanács megelégedésére mindenkor híven és pontosan teljesítette."57 Más személyi változást a város vezetésében az 1851-es év folyamán nem tudunk regisztrálni. Az önkormányzati szervek nagyobb megrázkódtatásoktól mentes, zavartalan működése az új közigazgatási rendszer stabilizálásának egyik nélkülözhetetlen alapfeltétele volt. Ezt nem egy esetben csak az addig meglévő társadalmi, politikai ellentétek háttérbe szorításával vagy esetleges elsimításával lehetett elérni. A felszín alatt azonban a konfliktusok tovább éltek, s a városi önkormányzati szerveket közvetlenül felügyelő hatóságok sokszor személyi feltételek által is meghatározott hozzáállásán múlott, hogy megpróbálták-e ezek fel-feltöró megnyilvánulásait valamilyen beavatkozással - hatalmi szóval, tárgyalások útján - kezelni, illetve semlegesíteni, vagy kevésbé kiéleződött helyzetekben, a problémákról látszólag tudomást sem véve, hagyták azokat így vagy úgy, a dolgok természetes folyásából adódóan megoldódni. Jó példa erre Zalaegerszeg esete. Panasz a városi tanács dien Az előzmények A z alább elmondandók megértéséhez röviden össze kell foglalnunk az 1840-es évekre visszanyúló előzményeket. 1843 novemberében a Hegyi Enok táblabíró körül csoportosuló zalaegerszegi liberálisok a mezőváros igazgatásának a kor kívánalmaihoz igazodó rendezését kérték a megye közgyűlésétől. Az új rendszabályok kidolgozása - amelyek alapjául a szabad királyi városok rendezésére készített országgyűlési reformjavaslat szolgált - hosszabb időt vett igénybe. Ezek szellemében azonban már az 1844. novemberi tisztújítás alkalmával sikerült jó néhány alapvető változtatást 35