Molnár András: Zalaegerszeg 1848-1849-ben - Zalaegerszegi Füzetek 5. (Zalaegerszeg, 1998)
Honvéd önkéntesek toborzása
kiállítandó önkéntesek számát a népesség arányában kívánták felosztani az egyes települések között. Mivel a megyének hitelesebb népességi adatai nem voltak, Fényes Elek „Magyarország leírása” c., 1847-ben megjelent könyvének adatait vették alapul, és így mintegy 200 főnek kellett egy önkéntest kiállítani. A kiállítandó önkéntes nemzetőrséget ugyan elvileg az állandó nemzetőrség soraiból kellett volna toborozni, de a követelmények sokkal inkább a honvédekkel szembeni elvárásokra emlékeztettek: legyenek 22 évnél idősebbek, ám 40 évnél fiatalabbak, legyenek egészségesek, és a katonai szolgálat viszontagságainak elviselésére alkalmasak. A nemzetőr önkénteseket ugyanúgy háromévi szolgálatra kötelezték, mint a honvédeket, és tisztjeiket a századosokkal bezárólag maguk választhatták.102 Míg azonban a honvéd önkéntesek kiállítása a települések önkormányzatára még nem rótt semmiféle kötelezettségét, az önkéntes nemzetőrség felszerelésének költségeit - a rájuk eső önkéntesek arányában - az adott településeknek kellett viselniük. Miután Zalaegerszegnek Fényes Elek adatai szerint közel 4000 lakosa volt, a mezőváros húsz önkéntes nemzetőrt tartozott kiállítani és felszerelni. Zalaegerszeg elöljárói igyekeztek legalább részben levenni e gondot a város állandó lakóinak (és állandó nemzetőrségének) válláról: saját nemzetőreik helyett főként idegeneket kívántak felfogadni. A mezőváros szeptember 21-i tanácsülése a következő kedvezményeket ajánlotta fel - a kötelező ellátáson felül - a „város helyett beállandó” önkéntesek számára: „Szolgálatuk ideje csak egy évre határoztatik, kivévén azon esetet, ha felsőbb parancsolat által iránynak más nem rendeltetik, akkoron a város valamint az önkéntesek annak ugyan hódolni tartoznak, hanem ez esetben a foglalópénz [10 pengőforint] nékiek újra megadatni fog. Jóllehet többen közülök más helyről valók volnának, mégis hazatérve mint bennszülöttek fognak tekintetni, s ennélfogva mindazok, kik mesterséget tanulnak, és felszabadult legények, azonnal az idevaló céhekben felfogadtatni fognak. A céhbe való avatásnál a remekeléstől felsőbb rendeléseknél fogva ugyan fel nem menthetők, hanem minden húzás, vonás és zsarolás eltávolítása végett a remekét mindenik maga választhatja, s csak annak 53