Molnár András: Zalaegerszeg 1848-1849-ben - Zalaegerszegi Füzetek 5. (Zalaegerszeg, 1998)
Honvéd önkéntesek toborzása
A zalaegerszegi honvéd önkéntesek átlagéletkora mintegy 24 év volt, és az alábbi korosztályok képviseltették magukat: 18-20 éves 27 fő 37,5% 21-25 éves 26 fő 36,1 % 26-30 éves 13 fő 18,0% 31-35 éves 3 fő 4,2% 36-37 éves 3 fő 4,2% Összesen 72 fő 100,0 % A fentiekből kitűnik, hogy a zalaegerszegi újoncok csaknem 3/4-e 25 év alatti fiatalember volt. A zalaegerszegi honvéd önkéntesek mind életkoruknál, mind pedig társadalmi állásuknál fogva jelentősen különböztek a megyeszékhely állandó nemzetőrségétől. Zalaegerszeg mezőváros nemzetőrségében, amelyet még március 21-én állítottak fel, majd a törvény értelmében május folyamán átszerveztek, a június elején készített összeírás adatai szerint túlnyomórészt az idősebb, 31-40 év közötti korosztály képviseltette magát. Mintegy háromnegyedük a céhes kézművesek sorából került ki, ők azonban már mind biztos egzisztenciával, családdal és bizonyos vagyonnal rendelkező mesteremberek voltak. A zalaegerszegi születésű honvéd önkéntesek közül senki sem volt korábban tagja a város állandó nemzetőrségének, csupán néhány frissen letelepedett értelmiségi, mint pl. Arvay Sándor vagy Baranyay Pál ügyvédek. Feltűnő jelenség, hogy amíg a zalaegerszegi állandó nemzetőrség mereven elzárkózott azelől, hogy soraik közé zsidókat engedjen, a városban toborzott honvédek közé szép számmal jelentkeztek zsidó vallású önkéntesek (többen közülük itt is születtek). A június 23-ig toborzott zalai honvédek - köztük Zalaegerszeg önkéntesei — másnap, június 24-én este érkeztek Szombathelyre, a 7. honvédzászlóalj alakulási helyére. Itt megkezdődött az újoncok kiképzése, ám a felszerelés vontatottan haladt, és gondok voltak az elhelyezéssel is, ezért a zászlóaljat augusztus elején átvezényelték Pápára. Miután itt is kiegészítették a zászlóalj létszámát, és ellátták őket fegyverrel, valamint minimális ruházattal, felszereléssel, szeptember elején útnak indították őket Nagy51