Müller Veronika: Az egerszegi vár a XVII. Században - Zalaegerszegi Füzetek 2. (Zalaegerszeg, 1976)
ZALAEGERSZEG A XVII. SZÁZADBAN - Hadi események
hajtása miatt egyetlen órában sem lehetnek nyugodtak, ezeket a várakat, ha üresen maradnak, félni kell, hogy a török elfoglalja. 2. Hasonlóképpen más végházakban, ahol szabad katonák szolgálnak, akik a fent említett módon keresték a megélhetésüket, mivef a török gyakori rablásainak tovább nem óhajtva ellenállni, elhagyták a várat, és a hódoltsági részekre mennek, ami miatt a katonaság már oly kis létszámban maradt, hogy a várakat lakni és tovább védeni lehetetlen, ha eljön az a főveszély, hogy a török a várakat ostromolja, és Őfelsége tartományait nyugtalanítja. 3. Ha azonban a hatalmas török kirajzások megszorongattatásai során a katonák megfogyatkoznak, barmaikat elhajtják, a megélhetésük megszűnik, hűtlenségre lehet csábítani őket. Ezt vegye figyelembe a Consilium Bellicum [a Haditanács] — ugyanis a végek nagyon kis létszámban vannak, és nem tudnak magukon segíteni. És mivel ezek miatt a nehézségek miatt a végbeii kötelességet teljesíteni lehetetlen, tiltakoznak a katonák mind. Kérik a hátralékos húsz havi zsoid megfizetését is." A felirat tárgyilagos, csupán tényeket sorol fel, és hogy Bécs megint nem tesz semmit, vagy ha igen, csak nagyon rövid időre orvosol sérelmeket, bizonyítja az, hogy 1678-ban ismét generális panasszal találkozunk a Kanizsa körüli végek katonasága részéről. És a panasz tárgya megint a zsoidfizetetlenség. Annyira jutottak — írják —, hogy a legtöbb lovasnak nincs lova, mert a lovakat elcserélték élelemért, fegyverben is olyan szegények, hogy harminc lovasnak alig három pisztoly áll rendelkezésére, és száz közül alig kettőnek van karabélya. Huszonkét havi zsoldelmaradás megfizetését kérik. 72 A bécsi Udvari Haditanács általában nem tesz semmit a panaszok, méghozzá életbevágóan súlyos gravaminák mego'dása érdekében, aminek következtében nagymértékben el kell hárítanunk a felelősséget a végbeliekről a kétségtelenül erőteljesen jelentkező lazulási folyamat miatt. Érdekességként, mintegy frappánsan lezárva ezt a témát, idézzünk egy tíz évvel későbbi levélből: ,,Mind itt, s mind más végházokban annyira elnyomorodott, ellovatlanodott, és fegyverbül megszűkült a vitézlő Rend, hogy már csak egy botot viszen a kezében, s ugy jár. Ha fizetésbéli orvoslások nem lészen, lehetetlen, hogy csak keveset is mezőben szállíthassunk." Végezetül kérik, hogy ,,[...] két három hóra való fizetést adgyanak, s avval mezőbe vigyenek". 7 ' 1 Mindehhez járul az, amit már érintettünk, hogy erőteljes mértékben csökken a tisztek tekintélye, még a magasrangúaké is. 1684-ben panaszkodik Nagy Ferenc, a Kanizsa körüli végek vicegenerálisa, hogy a katonák a kótyavetyét, s a rabok eladási ügyleteit teljesen az ő megkérdezése nélkül bonyolítják le. 7 ' 1 Ennek a jelenségnek a másik oldala is fokozottan jelentkezik ezekben az években, éspedig az, hogy a kapitányok is egyre kevésbé törődnek a végvárakkal: „Kapitány uraimék némelyek csak névvel viselik a kapitányságot, s feléje sem mennek a végháznak." / '' A táborra szállással méginkább fokozódik a katonák fegyelmezetlensége, sokan megtagadják a parancs teljesítését, megszöknek. Főleg 1685-től ölt hihe-
