Degré Alajos - Simonffy Emil: A zalaegerszegi Központi Elemi Iskola Története 1690-1949 Zalaegerszegi Füzetek 1. (Zalaegerszeg, 1975)
IV. A Zalaegerszegi Állami Elemi llskola - Az iskola vezetése
az iskola tantestületének a javaslatát hagyta jóvá. Gazdasági kérdések vonaián csak a kisebb dologi kiadások ügyében dönthetett, a pénzt azonban a város adta, a rendelkezésre álló csekély kereteken belül kellett eldönteni, hogy a tanítók által igényelt kisebb javítások és beszerzések közül mire mennyit fordítson. Már a falitérképek beszerzése is meghaladta a gondnokság hatáskörét, 1936-ban például az igazgató személyesen járt el öt darab falitérkép beszerzése érdekében a polgármesternél' 12 . A gondnokság elnöke a városban tekintéllyel bíró és vezető szerepet játszó értelmiségiek közül került ki. Például hosszú időn keresztül Szalay László törvényszéki bíró volt az elnök. A gondnokság tagjai között pedig megtalálhatjuk a város tekintélyesebb iparosait is. A városba került új tanítónak bemutatkozó látogatásra kellett elmennie a gondnokság elnökéhez, ez azonban pusztán csak udvariassági jellegű formaság volt' li . Az államosítással a dolog természetének megfelelően jelentősen megnövekedett a tanfelügyelő szerepe. Ö lett tulajdonképpen az iskola igazi gazdája. Bár a tanítók kinevezése, áthelyezése a vallás- és közoktatásügyi minisztérium hatáskörébe tartozott, de a miniszter helyi képviselője a tanfelügyelő volt, akinek a véleménye döntő módon érvényesült a minisztérium döntéseiben. A tantestületi és a gondnoksági jegyzőkönyveket a tanfelügyelő hagyta jóvá, a tantestületi és a gondnoksági határozatok ellen hozzá lehetett fellebbezni. Gyakrabban meg is fordult az iskolában, mint korábban, sokszor kifejezte kívánságait az oktató-nevelő munka részletkérdéseit illetően, és több alkalommal eljárt az iskola érdekében a polgármesternél is 44 . Megváltozott a tantestületi értekezletek hatásköre is. A tantestületi értekezleteken fontos kérdésekkel is foglalkoztak sok jelentéktelen ügy mellett. Az iskola életének és munkájának sok fontos és lényeges kérdését vitatták meg, és azokban döntöttek is. A határozatokhoz azonban a tanfelügyelő jóváhagyása volt szükséges. Ez a tantestület önállóságát jelentékeny mértékben korlátozta. Az első világháború előtti időszakból a jegyzőkönyvek még több alkalommal megörökítették az értekezleten lezajlott érdembeli vita lefolyását, a harmincas években — az általános tendenciának megfelelően — a tanfelügyelőhöz felterjesztett jegyzőkönyvek mind szűkszavúbbak lettek' 10 . A tantestület általában maga döntött a tanítók beosztását illetően, az egyes tanulócsoportoknak az osztálytermekben történő elhelyezése ügyében. A beíratások módja, a beiratkozott tanulók elosztása a párhuzamos osztályok között szintén az értekezlet hatáskörébe tartozott. Ezeknek a kérdéseknek az eldöntése nem minden alkalommal történt meg vita nélkül, bár bizonyos hagyományok kialakultak. Ilyennek volt tekinthető az „osztálytanítási" rendszer, tehát az, hogy a tanító minden évben ugyanazt tanította. Amikor azután egy tanító áthelyezése vagy nyugalomba vonulása miatt egy osztály megürült, a tantestület régi tagjai jelentkezhettek az árván maradt osztályra, az újonnan érkező tanítónak a maradék maradt 46 . A harmincas évekre azután áttértek a felvezetéses — vagy ahogy akkor mondták: a váltakozó — rendszerre. Elvileg az első osztálytól a hatodikig ugyanaz a tanító vezette az osztályt, és a hatodik után ismét elsőt kezdett. Mivel azonban ötödik és hatodik osztály kevesebb volt, így egyesek a negyedik után kezdtek ismét elsőt. Női tanerőt általában csak leányosz-
