Levéltáros elődeink. Degré Alajos és Szabó Béla munkássága (Zalaegerszeg, 2006)

Turbuly Éva: Szabó Béla levéltári kutatásai és publikációi (1976-1984)

szén időnk jelentős részét mindketten a feudális kori iratok között töl­töttük. Idővel közös szobába kerültünk, amelyet megosztottunk Kapiller Imrével és a vármegyei protokollumokkal. A munka, a munkahely vilá­gával szembesülve, az alkalmazkodás, beilleszkedés zökkenőktől sem mentes időszakában nyugalmat, célt és biztonságot jelentettek az együtt, közös munkával, vagy egymás mellett eltöltött órák. Amikor csak át kel­lett hajolni a szomszédos asztalhoz, legyen szakmai kérdésem, vagy ma­gán-nyűgöm. .. Magam sem tudom már, hogyan alakult ki nagyon gyorsan a gyakor­lat, ami szerint naponta átnéztük egy-egy 18. század eleji megyei közgyű­lés jegyzőkönyvét. Tulajdonképpen ez a fél-egy óra adott értelmet, igazo­dási pontot a napnak. Lehetett várni, aztán utánanézni valami homályos, kikutatandó dolognak, ami az aznapi penzumban felmerült. Ez volt a gyakorlóiskola, ahol megtanultam a korabeli szövegeket olvasni, fordítani, értelmezni, ahol az iratok tükrében megismertem a vármegye működését, az akkor élő emberek mindennapi életét. Doktori disszertációm témája is a közösen eltöltött órák során alakult, formálódott. Értett a fiatalok nyelvén. Erre a legjobb példa unokája, Zsófi volt, akivel együtt jártak úszni, teniszezni, és akivel rajongásig szerették egymást. A több mint 50 évnyi korkülönbség közöttünk sem jelentett akadályt, fiatal kollégáimmal nagyon jól éreztük magunkat a társaságában. A szelíd „ugratások” sem álltak távol tőle. Egy alkalommal édesapám látogatott meg a levéltárban. „Béla bácsival” is találkozott, aki szigorú tekintetet magára öltve arra kérte, hogy legközelebb a „méltatlan utód” tandíját is hozza magával. Rendkívül szerény ember volt, aki soha nem éreztette velünk, hogy’ kora, tudása, tapasztalatai révén több nálunk. Ahogy' Simonffy Emil írta róla, végtelenül tisztelte a másik ember autonómiáját. Szinte már kórosan híjával volt minden nagyképűségnek, felsőbbrendűségi pátosznak. A ki­vagyiságot másokban sem szerette. Jó példa erre, amikor közös ismerő­sünk ismerőse XY kandidátusként mutatkozott be. „Szabó Béla doktor sem” — hangzott a válasz, rápirítva a korban és tudásban alatta állónak. Mivel egyik nagyapámat sem ismerhettem, Degré Alajossal együtt nem­csak szakmai mentoromnak, nagyapa-helyettesnek is tekintettem őket. Akkoriban még nem fogtam fel igazán, talán csak legbelül, homályo­san sejtettem, mennyire ritka, különleges ajándék, hogy kérés, érdek nél­kül kapunk odafigyelést, segítséget, legyen szó szakmai ismeretek, tapasz­136

Next

/
Thumbnails
Contents