Levéltáros elődeink. Degré Alajos és Szabó Béla munkássága (Zalaegerszeg, 2006)
Turbuly Éva: Szabó Béla levéltári kutatásai és publikációi (1976-1984)
szén időnk jelentős részét mindketten a feudális kori iratok között töltöttük. Idővel közös szobába kerültünk, amelyet megosztottunk Kapiller Imrével és a vármegyei protokollumokkal. A munka, a munkahely világával szembesülve, az alkalmazkodás, beilleszkedés zökkenőktől sem mentes időszakában nyugalmat, célt és biztonságot jelentettek az együtt, közös munkával, vagy egymás mellett eltöltött órák. Amikor csak át kellett hajolni a szomszédos asztalhoz, legyen szakmai kérdésem, vagy magán-nyűgöm. .. Magam sem tudom már, hogyan alakult ki nagyon gyorsan a gyakorlat, ami szerint naponta átnéztük egy-egy 18. század eleji megyei közgyűlés jegyzőkönyvét. Tulajdonképpen ez a fél-egy óra adott értelmet, igazodási pontot a napnak. Lehetett várni, aztán utánanézni valami homályos, kikutatandó dolognak, ami az aznapi penzumban felmerült. Ez volt a gyakorlóiskola, ahol megtanultam a korabeli szövegeket olvasni, fordítani, értelmezni, ahol az iratok tükrében megismertem a vármegye működését, az akkor élő emberek mindennapi életét. Doktori disszertációm témája is a közösen eltöltött órák során alakult, formálódott. Értett a fiatalok nyelvén. Erre a legjobb példa unokája, Zsófi volt, akivel együtt jártak úszni, teniszezni, és akivel rajongásig szerették egymást. A több mint 50 évnyi korkülönbség közöttünk sem jelentett akadályt, fiatal kollégáimmal nagyon jól éreztük magunkat a társaságában. A szelíd „ugratások” sem álltak távol tőle. Egy alkalommal édesapám látogatott meg a levéltárban. „Béla bácsival” is találkozott, aki szigorú tekintetet magára öltve arra kérte, hogy legközelebb a „méltatlan utód” tandíját is hozza magával. Rendkívül szerény ember volt, aki soha nem éreztette velünk, hogy’ kora, tudása, tapasztalatai révén több nálunk. Ahogy' Simonffy Emil írta róla, végtelenül tisztelte a másik ember autonómiáját. Szinte már kórosan híjával volt minden nagyképűségnek, felsőbbrendűségi pátosznak. A kivagyiságot másokban sem szerette. Jó példa erre, amikor közös ismerősünk ismerőse XY kandidátusként mutatkozott be. „Szabó Béla doktor sem” — hangzott a válasz, rápirítva a korban és tudásban alatta állónak. Mivel egyik nagyapámat sem ismerhettem, Degré Alajossal együtt nemcsak szakmai mentoromnak, nagyapa-helyettesnek is tekintettem őket. Akkoriban még nem fogtam fel igazán, talán csak legbelül, homályosan sejtettem, mennyire ritka, különleges ajándék, hogy kérés, érdek nélkül kapunk odafigyelést, segítséget, legyen szó szakmai ismeretek, tapasz136