Szentgyörgyvölgytől Kehidáig. A zalai falvak történetének levéltári forrásai (Zalaegerszeg, 2001)
Molnár András: A községtörténet reformkori forrásai a Zalai Megyei Levéltárban
izraelita vallásfelekezetek születési (pontosabban keresztelési), házassági és halotti anyakönyvei alkalmasak egyének és kisebb közösségek, családok egyedi adatainak kigyűjtésére, egyes életutak nyomon követésére és családfák felrajzolására ugyanúgy, mint nagyobb közösségek, akár egész települések népesedési jellemzőinek, demográfiai folyamatainak bemutatására. Az adott település népesedési sajátosságai természetesen csak az ott jelenlévő valamennyi vallásfelekezet anyakönyvének együttes elemzésével tárhatók fel. A legtöbb zalai faluban elegendő a római katolikus anyakönyvek vizsgálata, mert — néhány tipikusan református kisnemesi községet, vagy evangélikus német telepítést leszámítva — túlnyomó részben katolikus volt a megye lakossága a reformkorban is. A születési és halotti anyakönyvek bejegyzéseinek évenkénti összegzésével és összehasonlításával kimutatható a falu lakosságának természetes szaporulata vagy fogyása, attól függően, hogy a születések vagy a halálozások száma volt-e nagyobb egy-egy évben. A halotti anyakönyvek általában sokoldalúbban elemezhetők, mint a születésiek. Feljegyezték bennük az elhunytak életkorát, és többnyire a halál okát is, így az adott kor közegészség- ügyi viszonyaira, az életkörülmények és létfeltételek változásaira nézve is támpontot nyújtanak. Az anyakönyvek azt bizonyítják, hogy a fertőzések, járványok, vagy a természeti csapások (fagy, árvíz, aszály) következtében fellépő ínségek (utóbbiak az alultápláltság és a csökkent ellenálló képesség miatt) sokkal több áldozatot követeltek még a 19. század első felében is, mint a háborúk, így pl. az 1848-1849-es szabadságharc. Hozzájárult mindehhez az egészségügyi ellátás és felvilágosítás roppant alacsony színvonala is. Jellemző a reformkor közegészségügyi állapotaira, hogy pl. a Kehidán 1828 és 1848 között anyakönyvezett halottak több mint fele, 57 %-a nem élte túl a 10. életévét, az 1828-ban elhalálozottak között pedig éppenséggel a 70 %-ot is meghaladta a tíz éven aluli gyermekek aránya. Korszakunkban általában véve is igen magas volt a csecsemő- és gyermekkori halandóság. A kehidaihoz hasonló arányokat tapasztalunk az ínséges 1846. esztendőben Zalalövőn és Zalapatakán: e településeken ebben az évben 60, ill. 75 % volt az elhunytak között a 10 éven aluli gyermekek aránya. Az 1828 és 1846 között elhalálozott lö- vőiek mintegy fele nem érte meg a 18 éves kort, sőt, gyakorlatilag már 10 éves kora előtt meghalt. Különösen magas volt az újszülöttek és egy évesnél fiatalabb csecsemők halandósága: a 10 éves koruk előtt elhunyt 25
