Zalai Millennium. Szemelvények Zala megye múltjából (Zalaegerszeg, 2000)

Malmok a középkorban

Zala folyón, nem messze az ott lévő 4 kerekű malomtól, amely az örvényest pálos kolostoré, égj új malmot akar építtetni. ”

A XVI. században már malmok egész sora működött országszerte, köztük a leggyakoribb a vízimalom volt. Ezeket nemcsak gabonaőrlésre használták, fűrész-, papír-, puskapor és még sok fajta malom működött.

Az igazi magyar malom a gátasmalom volt, aminek a helyét nagy gondossággal választották ki. A szokásjog 1568- ban így fogalmaztatott egy alispánnal:

,jSlinden embernek úgy kell malmot tartani, bőgj másnak kárával ne legyen”. A gátasmalmok ugyanis kiszámíthatatlan károk okozói lehettek, nemcsak a hajózást és a halászatot akadályozták, de a vizek szabad folyását is. Néhány folyó medrét a malmok annyira elzátonyo- sították, hogy körülötte hatalmas mocsarak keletkeztek. Az olyan vidékeken, ahol a víz természetes ereje nem volt elég, őseink a hó olvadását, az áradást és a nagyobb záporesőt használták fel malmaik hajtására. Ezek természetesen csak ideiglenesen működhettek. Az esős időben forgó malmot „felhőt kiáltó malom”-n?Si, a felhőszakadás és áradás idején járót „pokolidőmz/W'”-nak nevezték.

A molnármesterséghez nemcsak az őrlés, hanem a malomépítés tudománya is hozzátartozott, és a mesterség közmegbecsülésnek örvendett. A XVI. század közepén a molnárok a városokban már céhekbe tömörültek. Munkába állásukkor esküt kellett tenni. Egy ilyen eskü az alábbiakat tartalmazta: „Esküszöm, hogy e%en molnárhivatalomban híven és igazán szolgálni fogok [...], avj a malomjövedelmibül semmit el nem titkolok és el nem lopok. [...] A búzaőrlésre [...] úgy az malomra [...] szorgalmasan vigyázok [...]. Sem italért, sem pénzért, sem barátságért búzát vagy lisztet és akármely jövedelmet el nem idegenítek [...], az korcsmát nem gyakorolom [...], az elöljárómnak mindenben engedelmeskedem ”.

Középkori malom

17