Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban 1872-1945 (Zalaegerszeg, 1999)

II. Adalékok Zala megye bíróságainak, ügyészségeinek és közjegyzőinek hivataltörténetéhez

úgy módosította a beosztást, hogy Nagykanizsára és egyben Csák­tornyára nézve is megszüntette a zalaegerszegi ügyész joghatóságát, ellenben a nagykanizsai ügyészt rendelte ki a Csáktornyái törvény­szék mellé 1872. április 6-i kezdőnappal. Csáktornyán ezek után sem hoztak létre önálló ügyészi szerveze­tet, a kanizsai ügyész kirendelése az ottani törvényszék felszámolá­sával szűnt meg. Az ügyészségek szoros kapcsolata a törvényszékekhez abban is megnyilvánult, hogy a hivatalaik is ugyanazokban az épületekben kerültek elhelyezésre. Az ügyészség Zalaegerszegen, csakúgy mint Nagykanizsán a polgári korban mindvégig a törvényszék épületében , működött. Tevékenységi kimutatásaik sajnos igen hiányosan állnak rendel­kezésre, ezek is jobbára csak részadatokat tartalmaznak. Ezekből alaposan feltehető, hogy ügyforgalmuk volumene hozzávetőlegesen azonos volt, de inkább a kanizsai ügyészségé volt az évek többségé­ben magasabb. A húszas években általában 2-3.000, a harmincas években pedig 3.500-4.000 közöttire tehető az ügyek száma, mely­nek túlnyomó része bűnügy (bűnvizsgálati ügy) volt. Az ügyészségek személyi állománya igen csekély létszámú volt, a bíróságokétól messze elmaradt. Az 1910-es évek közepéig mindkét helyen csak 2-2 ügyész dolgozott, mellettük általában 2-3 írnok, ké­sőbb irodatiszt végezte a kezelői feladatokat. Nagykanizsán 1900- ban (szintén az új büntetőeljárás kapcsán) rendszeresítettek egy al­jegyzői állást, melyet 1916-ban szerveztek át ügyészi státusszá. A harmadik ügyész felvételére Zalaegerszegen 1925-ben került sor. Jegyzői (titkári) állásokat egyébként a tízes évek második felében és később mindkét helyen eshetőlegesen szerveztek és szüntettek meg, rövid idő után több esetben is. Nagykanizsán 1930-ban, Zalaegerszegen 1933-ban kénytelenek voltak a létszámcsökkentést az ügyészek tekintetében is végrehajtani. Az ekkor megszüntetett 1-1 ügyészi álláshelyet később újból betöl­tötték. (Nagykanizsán 1938-tól, Zalaegerszegen 1943-tól.) Az ügyészségek vezetői voltak:- Nagykanizsán: 74

Next

/
Thumbnails
Contents