Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban 1872-1945 (Zalaegerszeg, 1999)

II. Adalékok Zala megye bíróságainak, ügyészségeinek és közjegyzőinek hivataltörténetéhez

1885-ben egy albírói és egy segéd-telekkönyvvezető került át a Perlaki Járásbírósághoz, de még a századforduló előtt újból létre kellett hozni a második telekkönyvvezetői státuszt. A teljes létszám 1900-ban 1 8 fő: 1 vezető járásbíró, 3 aljárásbíró, 1 aljegyző, 1 telekkönyvvezető, 1 segéd-telekkönyvvezető, 5 írnok, 3 díjnok, 3 hivatalszolga. A személyi állománynak ez az összetétele a bíróság működésének 1918 utolsó napjaiban történt lehetetlenné vá­lásáig csak annyiban változott meg, hogy a segéd-telekkönyvvezetői álláshely megüresedését követően azt 1905 után már nem töltötték be. Majdnem ugyanilyen létszámmal és összetétellel hozták létre 1941-ben újra a bíróságot. Tevékenységét kezdetben 3 ítélőbíróval, 1 aljegyzővel, 2 telekkönyvvezetővel, 1 irodafőtiszttel és 4 díjnokkal kezdte meg. Újabb járásbírót 1943 nyarán neveztek ki, és ekkor nö­velték a kezelői létszámot is. A 16 fős járásbíróság személyi össze­tétele ekkor a következő: 1 vezető járásbíró, 3 járásbíró, 1 aljegyző, 2 telekkönyvvezető, 2 irodafőtiszt, 5 díjnok, 2 altiszt. A járásbíróság vezetését 1945-ig a következő bírák látták el: 1872- ? : Szy Sándor ? -1888 : Séra István 1888-1914 : Simon Lajos 1914-1918 : Bertin Ágoston 1941- : Antal Pál Levéltárunk nem őrzi a Csáktornyái Királyi Járásbíróság iratait. 1.2.10. Perlaki Királyi Járásbíróság A 31.042/1885. IM. rendelettel szervezett járásbíróság 1885. no­vember 1-jén kezdte meg működését. Illetékességi területe kizárólag a perlaki közigazgatási járásra korlátozódott, mely a bíróság létreho­zásakor 37 különböző települést számlált. Összterülete alapján (55.723 kát. hold) a megyében az akkori legkisebb illetékességi te­rülettel rendelkező járásbíróság volt. Lakosságszáma 1900-ban 71

Next

/
Thumbnails
Contents