Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban 1872-1945 (Zalaegerszeg, 1999)

II. Adalékok Zala megye bíróságainak, ügyészségeinek és közjegyzőinek hivataltörténetéhez

A kezdeti létszám: 1 vezető járásbíró, 3 aljárásbíró, 1 telekkönyv­vezető, 3 írnok.86 Az ítélőbírák számát három év múlva eggyel csök­kentik, hclvén aljegyzőt alkalmaztak. Szintén igen korán szükségessé vált a telekkönyvi személyzet létszámának növelése, 1876-ban se- géd-telekkönyvvezetői és újabb írnoki álláshelyet rendszeresítettek. Az így kialakult személyzeti struktúra több, mint két évtizeden át változatlan maradt. Újabb albírót és jegyzőt 1898-ban vettek fel. A századfordulón a törvényszékek után Alsólendván működött a megyében legnagyobb létszámú bíróság. A 21 fős állomány a követ­kező személyzeti struktúrával rendelkezett: 1 vezető járásbíró, 4 já­rásbíró, 2 jegyző, 1 telekkönyvvezető, 1 segéd-telekkönyvvezető, 5 írnok, 4 díjnok, 3 hivatalszolga. 1918 végéig ezen a téren változás már nem volt, bár az azért szembetűnő, hogy a második jegyzői állás igen sokszor nem volt be­töltve. Az 1941 nyarán újjászervezett járásbíróság létszámában nem ha­sonlítható a korábbihoz. A hivatalosan kinevezett 5 tisztviselőn (1 vezető járásbíró, 1 járásbíró, 1 aljegyző, 1 telekkönyvvezető, 1 iro­datiszt) kívül a kezelőszemélyzet munkáját elsősorban ideiglenes díjnokok végezték el. Számuk változó: 4-7 között mozgott. A járásbíróság vezetését a következő járásbírák látták el 1945-ig: 1872-1877 : Lendvai Mátyás 1877-1903: Karabélyos Elek 1904-1907: Hutás József 1907-1910: Vidra István 1910-1916: Seffert Elek 1917-1918: Szabó János 1941 : Kaposvári Antal 1941- : Gál István Levéltárban őrzött iratai: VII. 14. Alsólendvai Királyi Járásbíróság iratai 86Lásd az 57. sz. jegyzetet. 55

Next

/
Thumbnails
Contents