Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban 1872-1945 (Zalaegerszeg, 1999)

II. Adalékok Zala megye bíróságainak, ügyészségeinek és közjegyzőinek hivataltörténetéhez

A területéhez és lakosságszámához mérten kis járásbíróság vi­szonylag kedvező létszámmal alakult, ami elsősorban annak volt kö­szönhető, hogy telekkönyvi funkcióval kezdettől fogva rendelkezett. A működés kezdetének évében a létszám: 1 vezető járásbíró, 3 aljá- rásbíró, 1 telekkönyvvezető, 1 segéd-telekkönyvvezető, 4 írnok.82 Az ekkor rendszeresített létszám igen hosszú ideig változatlan maradt, csak 1906-ban a segéd-telekkönyvvezetői állás megszüntetésével módosult. A díjnokok száma 2-4 volt, akik közül két főt 1906-ban írnoki állományban véglegesítettek. Az 1914-es összlétszám 15: 1 vezető járásbíró, 3 aljárásbíró, 1 te­lekkönyvvezető, 1 irodatiszt, 5 írnok, 2 ideiglenes díjnok, 2 hivatal­szolga. Az 1920-as évek általános létszámcsökkentései ezt a bíróságot is érzékenyen érintették. Egy járásbírói álláshelyet már 1921-ben meg­szüntettek, de az irodatisztek száma is kevesebb lett. Érdekesség, hogy viszonylag kevés joggyakornokot alkalmaztak, csak a harmin­cas évekből ismerünk néhányat. Időközben viszont a telekkönyvi ügyforgalom növekedése újabb telekkönyvvezető kinevezését kény­szeríttette ki (1929). Jegyzői státuszt csak a negyvenes évek elején hoztak létre. Az 1940-es évek első felében a létszám: 1 vezető járásbíró, 2 já­rásbíró, 1 jegyző, 2 telekkönyvvezető, 1 irodatiszt, 2 irodasegédtiszt, 2 hivatalszolga. A bíróság vezetését a következő bírák látták el 1945-ig: 1872-1878 : Győrffy János 1878-1898: Gombás Antal 1898-1904: Bulla Antal 1904-1914: Papp László 1915-1921 : TscheppenJenő 1922-1927 : Jakubovich Kornél 1927- : Janzsó Ferenc 1927-1929: Zrínyi Miklós 1930-1936: Bock Pál 1937- : Szőke Andor 82 Lásd az 57. sz. jegyzetet. 52

Next

/
Thumbnails
Contents