Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban 1872-1945 (Zalaegerszeg, 1999)
IV. Selejtezési eljárás a jogszolgáltatásban
A 13.300/1912. IM. rendelet az Igazságügyminisztérium egyik legjobban sikerült jogszabálya volt. Eltekintve az 1910-es években tett három kisebb kiegészítésétől166 módosításra nem is szorult. A 9.500/1951. IM. rendelet hatálybalépéséig, 1951. július 31-ig érvényben volt. 2. KÖZJEGYZŐK A közjegyzői iratok selejtezésének szabályozása hosszú ideig váratott magára, az első átfogó jellegű jogszabály csak 1925-ben jelent meg. A 31.850/1925. IM. rendelet egyaránt vonatkozott az egyéni közjegyzők és a kamarák iratselejtezésére. A jogszabály a selejtezést teljes egészében a közjegyzői kamara felügyelete és irányítása alá helyezte, abba sem a feleknek, sem pedig más szerveknek belelátást nem engedett. A kibocsátott szabályozás nem oldotta meg megnyugtatóan a nem selejtezhető iratok biztonságos elhelyezésének kérdését, hiszen csak fakultatív módon tette lehetővé, hogy kizárólag vidéken (!) a közjegyző iratait a területileg illetékes járásbíróságra bízza, feltéve, ha erre a bíróság hajlandónak mutatkozott, és képes volt irattárában a közjegyző iratait saját irataitól elkülönítve kezelni. Budapesten a nem selejtezhető iratok tehát kötelezően a közjegyzők kezelésében maradtak, de a vidéki közjegyző is egyoldalúan elzárkózhatott iratai bírósági átadásától. A rendelet selejtezhetőség szempontjából három csoportra osztotta az iratokat, meghatározva a nem selejtezhető, a 35 év után, valamint a 10 év után selejtezhető tételeket, külön a közjegyzőknél, külön a kamaráknál. Az 1. §. öt pontban sorolta fel a nem selejtezhető iratokat az egyéni közjegyzőknél: „1. §. Az 1925. évi VIII. te. 42. §-a értelmében selejtezés tárgyai nem lehetnek: a.) a kir. közjegyzőknél: 166Az első kiegészítése még a megjelenés évében volt, a másik kettő 1913- ban, illetve 1916-ban. 142
