Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)

Deák Ferenc levelei Oszterhueber Józsefhez - 10. Pozsony, 1834. január 31 - február 6.

ingereltessék s így tehát az országos ülésben az idezárt szavazási lajstrom szerint a kerületi végzés meg maradott22, s a Felírás a Fő Rendekhez által küldetett, azóta már három izenetet váltott a két tábla egymással, de a Fő Rendek a felírást el nem fogadják (el hiszem, mert a rescriptum az ő védelmükre és titkos kérésökre érkezett). Több megyék követei egymással ellenkezőleg nyilatkoztatták ki magokat, rész szerint a kerületi, rész szerint az Országos ülésben. Vitéz23 abauji követ az első kerületi ülésben a felírás ellen szavazott, társa Patay Samu néki ellent mondott s a felírást szükséges­nek látta, úgy szinte Plathy Gáspár liptói a felírás ellen, társa Madocsányi24 a felírás mellett, Vay János szabolcsi ellene, társa Jármy25 mellette, Benitzky26 zólyomi ellene, Géczy Péter mellette voksoltak. A megküldött voksolás lajstroma azomban az első országos ülésből való, hol csak Benitzky és Géczy elidálták27 egymást, - Péchy, a pesti követ mindeddig a repraesentatio ellen voksolt, társa Dubraviczky28 pedig hallgatott, de most ki nyilatkoztatta, hogy halgatni nem fog és társát a legközelebbi ülésben elidálja, mert a fel írást szükségesnek látja, - azomban addig megjő a megyéjének utasítása, mert most lesz Pesten közgyűlés, mellyen a fel Írást hihető el fogadják; sokan, úgy hallom, Péchyt meg dorgáltatni, sött, némellyek plane revocálni29 készülnek - de az utolsóból semmi sem lesz, mert innen a Nádortól is ment, úgy hallom, impulsus30 Péchy pártfogására, annyi igaz, hogy Stoffer31 le utazott. Vitatások ezen rescriptum felett, csak az első Országos ülésben voltak, azóta mindenkor fel kiáltással „maradjon” történik a határozás, sött maga a Personális is azt mondja: hogy a múltkori többség most is meg lé­vén, a dolgot nem vitatja s igy nálunk a fel írás már három Ízben meg mar­adott, de a Fő Rendek ebben, sött az előleges sérelmek eránti fel Írásban is melly miatt már hét izenetet váltottunk, folyvást még ellenkeznek. A Fő Rendek nyilvános üléseiben semmi tanácskozás nincsen, magános Conferen- tiákon végeznek el mindent, a nyilvános ülésben pedig egyik, vagy másik főispán elő adja, hogy vélünk nem egyeznek. Cziráky32 vagy Pálffy ki jelen­ti: hogy az ő véleménye is éppen ez, és ha már ketten röviden szóllottak, a Nádor azt kérdi: ezt ne iste communis sensus excelsorum procerum^3 s arra valamennyien ezt zúgják: „est” s az ülésnek vége van. Oppositió náluk semmi sincs B. Vay Miklós34 szóll néha a Conferentiákon a mi izenetünk mellett, de ülésben hallgat. G. Teleky Sámuel35 pedig egyszer ülésben vé­delmezte kívánságunkat, de - fuit vox clamantis in deserto.36 87

Next

/
Thumbnails
Contents