Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)
Deák Ferenc levelei Oszterhueber Józsefhez - 12. Pozsony, 1834. március 25.
adja elő. Erről azomban a hirek különfélesége miatt bizonyossat imi nem tudok, s csak annyi igaz, hogy az egynél sokkal több volt. Újságunk kevés van, Lonovics29 az egri káptalan követe Csanádi megyés püspök lett, s ezen itt minden ember örül, mert Lonovics jeles férfiú, még többre is mehet, mert 40 esztendős még nincs, munkás, emberséges, tudományos ember és társolkodása is felette kedves. Illésházyról30 az a hir, hogy javait és adósságait Sinának31 általadta, maga évenként 80 ezer forintokat kap tőle, és mind a fő ispánságot, mind az ország báróságot resignálta.32 Ez a hir még nem tökélletes bizonyosság, de nincsen alap nélkül. - Rohonczy33 helyett 7-én április választanak uj követet, úgy hallom, Kun Jósi és Noszlopy34 főbíró között lesz a kérdés. Czindery35 is resignált, s ott a két Sárközieknek egyikét36 hiszik választandónak. Isten véled, szeressed igaz barátodat: D. F. Klárit ezerszer csókolom. Jegyzetek 1 Ez Zalában 1834. március 11-én volt, midőn Zalabéri Horváth János helyett Hertelendy Károlyt választotta második követté a közgyűlés. Ettől kezdve Deák lett az első követ. Lásd hozzá - többek között - Degré Alajos, Zala megye reformkori követutasításai i. m. 143-160. o. 2 Pontosan nem tudjuk, hogy mi húzódott meg a politikai színfalak mögött a követcsere dolgában. Ám valószínű, hogy a több ízben is Deák nézeteivel szembenálló - és szavazó - Horváth János lecserélésével kívánta a nádor megnyerni magának a zalai rendeket. 3 Március 20-22-én. 4 Intézményt. 5 Sieyes Emánuel-Joseph gróf (1748-1836), francia pap és államférfi. 1789. évi híres röpirata: Mi a harmadik rend? demokratikus célzata miatt tette híressé. Napóleon grófi címet adott neki. 1815-30 között száműzetésben élt. Későbbi visz- szatérte után, mint az Akadémia tagja halt meg. 6 Értsd: legelőször. A francia konvent a békebíró (juge de paix) intézményét a szövegben megadott időpontban vezette be. Eredeti alakjában azonban nem tudott meghonosodni, mert a békebírák fokozatosan hivatalnokokká váltak, akik a 101