Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)
Deák Ferenc levelei Oszterhueber Józsefhez - 12. Pozsony, 1834. március 25.
bécsi hir, de valóságáról nem kezeskedem. - Annyi csak ugyan igaz, hogy ezen Rescriptumnál szerencsétlenebb gondolat a Fő Rendek fejében még nem támodott, mert ha ez nem érkezik, Tamóczynak beszéde, melly még ékessen sem volt elő adva, minden hatás, minden figyelem nélkül el hangzott volna, de ezen Rescriptum és a Fő Rendek ingerlései okozzák, hogy az amit Tamóczy mondott, sokaknak keblében viszhangra talál, de amúgy is kedvetlen23 a Fő Rendekre nézve, mind az, amit e tárgyban az izenetek pertractatioja közben hallaniok kell, - s ez éppen ollyan, mint midőn valaki egy két értelmű szóért, melly által becsületét sértve vélte, dehonestatorius24 port indit, a pör alatt azomban minden lapon, minden sorban még inkább meg gyaláztatik s egész nyeressége 33 forint 20 krajcár, mellyből még a pör költségeit is maga viseli, mert azt a meg marasztott fél meg téritteni nem köteles. - Illyen a Fő Rendek pőre is, sokan még élessebben fakadnak ki ellenök, s az egész rescriptumban nem sok enyhítő vigasztalást találnak, s ami kedvező volna, abban ő reájok nézve, azt ön magyarázgatásaik, mellyekre azért fakadnak, hogy a felírást gátolják, semmivé teszik. így példának okáért az utolsó25 ülésben azt vitatta a Personalis, hogy az egész Rescriptum nem a Karokat és Rendeket dorgálja, sött a barsi követet magát nem is kárhoztatja, hanem csak szavait, - ez magyarul annyit tesz, hogy nem a rabot verték meg, csak a gatyáját de a rab is benn volt. - Mind emellett el nem képzelnéd, mennyire törekednek mindent el követni, hogy szelíd hangú fel írásunkat elejtsék, - ígéretek, biztatások, emlékeztetések nem kímélteinek. Sok Fő Ispán haza ment, sok levél által arra fordítja minden be folyását, hogy a megyében ezen fel irás ellen utasítást eszközöljön s el is érik nem sokára czéljokat, mert számunk fogyni kezd, - de el lehet rólok mondani, hogy muscam tormento traiecerunt26, - ennyi fondorlást, ennyi munkásságot és a vétónak illy meg átolkodott használását okossabb lett volna más, fontossabb tárgyra hallasztaniok, mert az a veto minden használás alkalmával gyülöletessebb lesz. A harmadik fel irás, melly az utolsó rescriptumra készült, olly szoros öszve köttetésben van a másik kettővel, hogy ha azok el esnek, ez is igen száraz és puszta fog maradni, sorsa tehát, amazok sorsától függ leg inkább. A kolosvári történetet27 sokan sokféleképpen adják elő, de a katonaság mindenik elő adás szerint felette hibás, ime itt küldök egy erdélyi tisztviselőnek leveléből egy ki vonatot28, s ezt azért küldöm, mert tartalma a katonaságra nézve a leg kedvezőbb mindazok között, mellyeket olvastam, pedig ez sem igen kedvező, de annyiban hiányos, hogy a meg ölettek számát hibásan 100