Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)

Deák Ferenc levelei Oszterhueber Józsefhez - 12. Pozsony, 1834. március 25.

tudván, az egész törvényt egy „originarie”15 szónak belé erőltetésével ho­mályossá tette. Olvasd bár ezen czikkelyt16, rongyos bekecsedre fel teszem fogadásul avét juhász bundámat: hogy annak rendelését s a lehető esetekre szükséges alkalmaztatását érteni nem fogod, mert Te sem tudod, én sem tudom, mellyek mind azon irtások, mellyek eredetileg és egyedül originarie unique a jobbágyok élelmére vannak szánva,17 s mellyeket viszsza váltani, vagyis inkább privatisalni nem szabad? Mert hiszen minden irtást eredetileg azért tett a jobbágy, hogy belőle éljen, tehát minden irtás ezen törvénynek tiltó súllyá alá esik, - ha pedig az originarie szó az első meg szállást teszi (mert ezt a Personalis többszöri sürgetés utánn sem akarta megmagyarázni), akkor szeretném látni, régiebb faluk határában ki fogja bé bizonyítani, mi volt az első meg szálláskor irtva, és ki határozza meg. az első meg szállás­nak epochája meddig tart? Amit a meg szállók második, harmadik, tizedik, harminczadik esztendőben irtottak, vagy amit későbben, lassanként szapo­rodó lakosok foglaltak, eredeti irtás-e? Ez valóban uj koncz az ügyészeknek, de nem nagy becsület a törvényhozásnak, - s ezen törvény ellen sem a Ná­dor, ki mindég meg szorítást sürgetett, sem a Fő Rendeknek, kik magokat a földes úri jussok oltalmazójinak mondogatják, nem szóllottak. - De számos illyen in consequentiákat tudnék el számlálni a praesidiumról'8 is, a mi táb­lánk majoritásáról is, mellyeknek egyedüli oka csak az, hogy a kormány semmiben nincs el határozva, mennyire akar menni a szükséges és hasznos concessiókkal19 s e miatt az elől ülők habozok voltak, a Főrendi Tábla pedig hajolni nem akart, - s ettől félünk mi a törvénykezési munkában is. Azon három fel Írási javalatok, mellyek iránt már több izeneteket vál­tottunk, még most is tanácskozás alatt vannak. Abban, mellyet az előleges sérelmek tárgyában készítettünk, az mondatik, hogy „a polgári alkotmány­nak mindeddig nem orvosolt sebei naponként súlyosodnak”, s ezen ki feje- zést a Fő Rendek ki akarják törölni, pedig a dolog valóságával egészen egyező, és az orvoslást sürgetésnek éppen ez a legfőbb oka, - azt sem akar­ják el ismérni, hogy sikereden lesz minden munkálodásinknak foganatja, ha csak Ő Felsége azt, amit a törvények szentsége parancsol, meg tartani nem méltoztatik -, pedig ez is igaz, sött éppen a törvények meg tartása leg főbb kötelessége a Fejedelemnek, és a királyi hitlevélnek leg szentebb Ígérete; s igy e tárgyban a Fő Rendekkel boldogulni nem tudunk. A másik fel irás, melly a barsi követ20 ki jelentését kárhoztató Rescriptumra készült, a Fő Rendeknek egész ki terjedésében kedvűk ellen van, az a hir, hogy Re­viczky21 sokáig ellenkezett ezen rescriptum ki adásában, mig végre meg Ígérték néki, hogy ellene semmi repraesentabor2 fel nem eresztenek, ez 99

Next

/
Thumbnails
Contents