Zala megye történelmi olvasókönyve (Zalaegerszeg, 1996)

Dokumentumok

Másnap az említett hó 14-én30, hétfői napon, az egész iszlám sereg csapaton­ként sorba állott. Reggel a hitetlenek a vár kulcsait kihozták és a nagyhatalmú szerdámak átadták, amely után a maguk szokása szerint sorakoztak, s vagyonuk­kal és családjaikkal csapatonként kijöttek, s még a tyúkokat , ludakat, teknőket és bölcsőket is mind felrakták a tevékre és biztos helyre tették. A dsebedsi-basi, topcsi-basi és Mehemed ketkhuda31 bementek, és a hadi fel­szerelést és az ágyúkat lefoglalták. Ötvenegy darab nagy ágyút és huszonöt darab zárbuzánt vettek defterbe32. A templomot dzsámivá alakították át. Az iszlám kato­naság az ostromlottak élelmiszereit és egyéb elárusítható tárgyait megvette, és barátságosan jártak el. Forrás: Török történetírók III. köt. 1566-1659. (Fordította és a jegyzeteket írta Ka­rácson Imre, sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta Szekfű Gyula) Bp., 1916. 300-301. o. Irodalom: Vándor: Nagykanizsa 328-335. o. 68. 1601. Az országgyűlés a zalai végvárak megerősítését kéri Rudolf császár 1601. évi dekrétumának 29. cikkelye Kanizsa elestével gyakorlatilag az egész zalai védelmi vonal összeomlott. A kisebb végvárakat vagy lerohanta a török, vagy tarthatatlanságuk miatt a ma­gyarok ürítették ki. A törökök egészen Kapornakig elfoglalták a vidéket. Zala megye területe kettészakadt, és a végvári csatározások állandó színterévé vált. Zala megye 1601. február 3-án, Lövőn (Zalaiövö) tartott közgyűlése utasította a megye követeit, hogy a pozsonyi országgyűlésen kérjék Kanizsa felszabadítását, és egyszersmind azt is hozzák az országgyűlés tudomására, hogy megyéjüket hosszú évek óta pusztítja az ellenség, a nyomor és a pestis. Rossz a termés, és semmilyen adót nem tudnak fizetni. Már a közgyűléseket és a törvényszékeket sem tudják a megye területén megtartani. Az országgyűlés számos határozatot hozott a török terjeszkedés megállításá­ra. Az 1601. április 15-én szentesített törvények 29. cikkelye a királyi kézen ma­radt zalai végvárak megerősítéséről rendelkezett. Az új védelmi vonal kiépítésére 30 mohamedán naptár szerint, valójában október 22-én 31 a fegyvergyártók és tüzérek basája, valamint valamely török méltóság megbízottja 32 török jegyzék, számadáskönyv 98

Next

/
Thumbnails
Contents