Zala megye történelmi olvasókönyve (Zalaegerszeg, 1996)
Dokumentumok
vart, valamint biztosítani a robotmunkát. A várak építésének és fenntartásának alapja a jobbágyság ingyenmunkája volt. Az ingyenmunka elvét Ferdinándnak csak nehezen sikerült elfogadtatnia az országgyűléssel. 1554-ben évi hat, 1567-től évi 12 napban határozták meg a várakhoz rendelt igás és gyalogos robotot. Jóllehet a közmunka megszavazásakor kikötötték, hogy az ne essen aratás, vagy szüret idejére, és a megszabott időn túl ne vegyék igénybe, az mégis szinte elviselhetetlen terheket rótt a lakosságra. Az ingyenmunka esetenként megváltható volt pénzzel is. Először Zala vármegyének urai és nemesei, akiknek ebben a vármegyében fekvő javaik vannak, maguk közt úgy egyeztek meg, hogy akiknek ebben a vármegyében a Zala folyó innenső részen a törökök felé saját váraik vannak, jobbágyaiknak úgy szekeres, mint tenyeres munkáit a maguk váraikra fordítsák és használják, míg azok a nemesek és más birtokosok, akiknek váraik és erdeik nincsenek, a munkát és a szekereket az előírt módon Szent-Gróthoz szolgáltassák. Annakutána Zala vármegye többi részét három egyenlő részre kell osztani: a- mclyek közül az első harmadrész, tudniillik amelyik Szent-Gróthoz közelebb fekszik, a szekereket és munkásokat ehhez a helyhez adja. 1. §. Ugyanennek a vármegyének a második harmadrésze pedig, tudniillik a- mclyik közelebb van, a szekereket és munkásokat Kanizsához adja. 2. §. És hasonlóképpen a harmadik rész ( a melybe a Dráva és Mura közt levő egész vidéket be kell foglalni) három helyen, tudniillik Csurgón, Berzencén és Vízváron dolgozzék. Mindamellett azzal a hozzáadással, hogy mindazokat a fekvő jószágokat, amelyeket Veszprémnek ura, úgy a püspökség mint az óbudai és székesfejérvári prépostság, valamint a lövöldéi perjelség címén birtokában tart és azokat is, amelyeket Zala és Somogy vármegyékben birtokol, ugyanannak a püspök úrnak Sümeg és Kis-Komárom váraihoz rendelték. 1. §. Úgy tudniillik, hogy miután Kis-Komárom vára az erősítésre inkább reá van szorulva, ez okon az összes említett fekvő javaira eső munkának három részét a komáromi várhoz tartozik adni és Sümeg várához, amely jóval erősebb, csak egynegyed részét. Forrás: Magvar Tör\>énvtár 1526-1608. 399. o. Irodalom: Szántó: Végvári rendszer 29-36. o. 72