Zala megye történelmi olvasókönyve (Zalaegerszeg, 1996)

Dokumentumok

fent megnevezett, külön e célra kiküldött embereink, vagy azok egyike, Szent Ja­kab apostol ünnepének nyolcadnapján menjen ki az említett földre, és azt az emlí­tett besenyői nemesek és mások birtokától határjelekkel különböztesse meg. és válassza cl. Iktassa be e földet az egerszegi jobbágyok örök használatára. Senki­nek ellentmondása akadályul nem szolgálhat. A határok kijelölése és a beiktatás után az egész eljárás lefolyását nekünk hűségesen írjátok meg. Kelt Budán, Szent Ipoly vértanú napján, az Úr 1381. esztendejében. Mi tehát a királyné úrnő utasításainak eleget kívántunk tenni, mint erre kötele­sek is vagyunk, és az ő embereivel az apát úrral és a Darabosnak nevezett János­sal kiküldöttük bizonyságtételre a szavahihető, istenfélő, kiváló Vencel urat, egy­házunk őrét. a királyné parancsainak teljesítésére. Ők visszatérve hozzánk, egyöntetűen előadták, hogy a dicsőséges szűz menny­bemenetelének ünnepét közvetlenül követő szombaton |aug. 17.] és más alkalmas napokon, a törvényesen összehívott szomszédok és határosok jelenlétében kimen­tek az említett Egerszeg nevű birtokra, megállapították és bejárták Egerszeg nevű falu földjeit és hasznait (jövedelmeit), amelyek birtokában az egerszegi királyi népek eddig voltak és most is vannak, és azokat a Besenyőnek nevezett nemesek birtokaitól, alkalmas helyeken új és világos, földből emelt határhalmokkal elvá­lasztották. Elkezdve a Válicka nevű folyóná! keleten, bizonyos füves ösvény mellett, amely Ölyvcsfalváról Kisbesenyő birtok földjeire, azaz régi telkeire vezet. Itt két határhalmot emeltek. Innen az említett ösvényen nyugat felé kisebb távolságra haladtak, bizonyos domb tövében egy cseresznyefa gyökerénél egy határjelet, in­nen nyugat felé a csapáson a hegyre felmenvén. és nagyjából dél felé fordulván e hegy tetején egy öreg erdei körtefa kiszáradt törzsénél, a kisbesenyői szántóföldek szélén egy határjelet, innen dél felé leereszkedvén az Egerszeg Bak felé vezető nagy úthoz, ez út mellett egy határjelet, és némi távolságra ugyanezen úton egye­nesen dél felé, arra a helyre, ahol a másik, nyugat felé a hegyre vezető úttal talál­kozik, két határjelet, innen ezen a másik úton nyugatra felmenvén a hegyre egy határjelet, és némi távolságra ugyanezen úton ugyané hegyen átmenve bizonyos diófa alatt egy határjelet, innen tovább egy másik régi úton és völgyön haladva fel egy diófához egy határjelet, lcszállva az Aranyoskát nevű forráshoz, e forrás kö­zelében északra egy határjelet, innen jobbra hajolva a régi úthoz, és azon mérsékelt távolságra nyugat felé haladva, ahol keresztezi azt egy másik nagy út, mely Kökényesmindszcntről Egcrszegre vezet, egy határjelet, innen ugyanezen a heb en Biikkfö hely mellett elmenve ahhoz a csapáshoz, a nagy tölgyfa alatt egy határje­let, innen tovább nyugatra, szántóföldeken átvágva egy másik tölgyfánál cgv ha­35

Next

/
Thumbnails
Contents