Zala megye történelmi olvasókönyve (Zalaegerszeg, 1996)
Dokumentumok
karhatalmi erő nélkül védtelen, hogy ki van szolgáltatva minden önkényeskedésnek és ezért némán megadja magát szomorú sorsának. Forrás: ZML. Főisp. ír. 275/1945. 214. 1945. július 6. Az igazoló bizottságok működése Igazolási eljárás alá vont állami alkalmazott nyilatkozata (részletek) Az új hatalom nemcsak a nyilvánvalóan háborús és népellenes bűntetteket elkövetőkkel szemben lépett fel szigorúan, hanem elhatározta az állami és magánalkalmazottak átvilágítását, igyekezvén feltárni azoknak a háborúban és közvetlenül az azt megelőző években tanúsított magatartását. E feladat végrehajtására találták ki az igazoló bizottságokat, amelyeket a kormány rendelete szerint minden járásbírósági székhelyen meg kellett alakítani. Ennek megfelelően 1945 tavaszán Zala megyében Keszthelyen, Letenyén, Sümegen, Tapolcán és Zala- szentgróton alakult egy-egy igazoló bizottság. Zalaegerszegen és Nagykanizsán kezdetben kettő186 187, majd az igazolás alá vont személyek számának emelkedése miatt az ősz folyamán mindkét városban egy harmadik igazoló bizottság felállítása is szükségessé vált. Külön vizsgálat alá vetették a nyugatról hazatérteket. Az egész igazoló eljárásnak a célja a "népellenes" elemek kiszűrése volt, akik ügyét súlyosabb esetben a népbíróságokhoz utalták, enyhébb esetekben pedig rendszerint a munkahelyét vesztette el az illető. Az igazoló bizottságokat az ügyek csökkenésével fokozatosan'87, de véglegesen csak 1948-ban szüntették meg. 186 Lásd: Zalai Gyűjtemény 37.: 41. dók. 187 Lásd: Zalai Gyűjtemény 37.: 103. dók. 330